Nem vagyok jó ember. Így sose találhatom meg "az igazit"?

A helyzet az, hogy már nem igazán hiszem, hogy jó ember lennék. Akik alig ismernek, barátok, haverok, ők mind kedvesnek és jószívűnek gondolnak, de ha valakihez annyira közel kerülök, hogy teljesen megismer, akkor rengeteg hibám előjön.. És nem azok az "aranyos" hibák. Eddig 3 pasival fordult komolyabbra a helyzet, mindhárman kihajítottak amint igazán közel kerültünk egymáshoz (ez mindháromszor nagyjából a 2. év környékén jött el).

Nem az a helyzet, hogy a "jófiúkat" a barát-zónába teszem, én épp hogy fordítva vagyok bekötve, a menő, népszerű "alfahímeket" teszem a barátzónába; velük jó bulizni, hülyéskedni, de kapcsolatot nem akarnék tőlük. Mindhárom fiú akikhez szerelmi viszony fűzött, komoly, intelligens, visszahúzódó, romantikus lelkek voltak, az elején rengeteget törődtek velem (én is velük!), boldogok voltunk egymás jelenlétében, minden tök jó volt, majd egyszercsak elkezdtek megunni, egyikük se akart már velem időt tölteni, végül az első otthagyott egy másik lányért, a másodikkal én mondtam ki a szakítást miután hónapokig rám se bagózott, a harmadik pedig kidobott, mert azt mondta nem bírja már velem, de megcsalni se akar...

Egyszerűen "elrontom" a romantikus, kedves fiúkat. Nem tudom, mi a baj velem konkrétan, de valami van. Sokszor baráti kapcsolatban is ez a helyzet, egyszercsak otthagynak. Könnyen haverkodok, de egyszerűen senki nem tud IGAZÁN kötődni hozzám. Valami nagy gond lehet velem...

Mit tehetnék? Lehet így boldog kapcsolatom valaha?

21/L