Ha egy 20-30 éves férfi ("férfi"? Az nem férfi az ilyen) nem talál párt, annak okai tinédzserkorban kialakult mentális problémák vezethetőek vissza?

Elsőre édes mindegy neked is, hogy milyen lehet ő valójában nem az alapján fogsz dönteni.

Mint mindenki más te is külső alapján döntöd el kérdező, hogy valakit férfiasnak találsz e, ergo nemes egyszerűséggel vonzó e számodra avagy sem.

Ha vonzó számodra akkor az alábbi pontjaidat marhára lesz**arod.

Most hogy mitől férfi egy férfi ebbe nem szívesen mennék bele, én személy szerint még fiúnak tartom magam 23 évesen, pedig sokan mondták nekem hogy simán férfi vagyok, mert a viselkedésem határozott, udvarias, mindig jó benyomást keltek és sokan biztonságban érzik magukat velem, illetve sokan ige csak tartanak tőlem mert a megjelenésem is férfias inkább és nem az a divatos fajta ami a mai fiatal férfiak zömére jellemző, de mindegy is igazából mindenki gondoljon erről azt amit akar.

A másik aki ilyen idős korban nem talál magának párt annak valóban még a tini korra visszavezethető problémák lehetnek, bár nem feltétlen mentális jellegűek hanem más pszichés probléma, elég ha valakit elnyomnak 14-16 éves korában és emiatt csendesebb, zárkózottabb lesz és még sorolhatnám. De ez sem feltétlen tini korra vezethető vissza, akár óvodás korban is kialakulhat ez és a szülők is könnyen tehetnek erről hogy erre akkor nem figyeltek eléggé oda, és nem kezelték úgy ahogy kellett volna.

Én is ilyen vagyok sajnos, 3 éve ezen akadtam ki teljesen amikor rádöbbentem hogy ha új környezetbe, társaságba kerülök nem nyílok meg, és baromi nehezen illeszkedem be, és társkeresésnél is ugyan ez megy pedig voltak lányok akiknek bejöttem külsőre de én nem léptem, és amiért persze hogy elkönyveltek egy lúzernek. De én egy jó barát tanácsára tettem érte, beprotezsált egy pszichológus ismerőséhez aki hamar rájött arra hogy az én helyzetem kis iskolás koromig vezethető vissza ahol elnyomtak engem és megaláztak azért amiért akkor egy gyerekkori szerelmem felé léptem és ezzel földig rombolták akkor az önbizalmam, utána is amikor gimis lettem akkor is levették hogy bejön nekem egy lány a suliból és egyből ment a piszkálódás miatta ami végett beégettek a csaj előtt igen durván és ezzel is csak rontottak a helyzetemen meg persze emiatt nem jártam el nagyon sehova, igaz voltak jó baráti köreim akkor akikkel nem egy suliba jártam de időnként ott is mentek a gúnyolódások felém ezzel szintén rontva a helyzetemen és persze hogy ezzel zárkózó ember lettem akinek volt 1 barátja akihez időnként átjárt és ennyi. Most 1 éve hogy kezdek úgy ahogy talpra állni és nyitni emberek felé, szerencsére a munkatárasaim jó fejek és segítenek rajtam hogy könnyebben tudjak nyitni mások felé.

"Az ocsmány szót már annyi lány használta rám, hogy rámragadt." - Mert hagyod, hogy rád ragadjon.

Engem állandóan cseszegettek gyerekkoromban, hogy szerencsétlen, élhetetlen, vézna, lesz belőlem egy utcaseprő... stb. Nyilván hatással volt rám, de nem úgy, hogy beteljesítettem ezt a képet, természetesen rosszul esett azoktól, akiktől kaptam, de megtanultam ezt úgy kezelni, hogy ők nem akarnak annak ismerni, aki vagyok, az ő bajuk, én meg akkor is jól érzem magam a bőrömben, és elérem, amit akarok. Szóval az utcaseprő karrieremet is elfelejthetik, akik erre tartottak érdemesnek... :-D