Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem értem, nagyon nem. Ő legalább érti magát?
Üdv. Szóval megismertem a neten furcsa körülmények között, egy igen kedves, szimpatikus leányzót. A körülmények egy adott játék, amit évek óta játszunk mind a ketten. De mi egymást csupán 2hónapja ismerjük, csak játszottunk párat együtt. Aztán ebből lett hosszas beszélgetés még játékon kívül, majd hajnalig tartó együtt játék, meg aztán elalvásig tartó beszélgetés. Sosem volt (btw 25éves vok), netes kapcsolatom, sohasem ismerkedtem a neten, most sem akartam, csak egyszerüen megkedveltem. De mind1 is, szóval folytatódott ott a dolog, hogy érdeklődött, megyek-e egy versenyre x idő múlva, mert látni szeretne. Aztán bevalottuk egymásnak, hogy kedveljük egymást, és mondta, hogy most már ő tényleg nagyon szeretne látni, és eljönne hozzám (van egy "pár" km közöttünk). Ebből pár napra rá lett is 1 tali, ami egész jól sült el, hál isten ő is gátlásos, így nem volt gáz az, hogy semmi sem történt a beszélgetésen kívül (eleve képtelen lennék rá, meg aztán taszított volna is, ha ő viszont akar vmi mást is). Aztán haza érkezvén történt 1 kis malőr, de ezen túl léptünk hamar. Folytatódott minden, mély beszélgetések, játék minden nap, aztán a következő találkozó, immáron másnap reggelig tartó, egy koncert keretében. Szintén nem történt semmi extra, 1kis fizikai kontakt, semmi egyéb. Tök jó volt, életemben ilyen jól nem éreztem még magam, pedig előtte azért éltem furcsa dolgokkal, így tudom mit jelent az, hogy extázis, meg eufória :) De nem ért a lány jelenlétébe semmi mindezidáig. Haza jöttünk, folytatódott, tökre megszerettem, és 1 adott pontig úgy tünt, hogy ő is nagyon kedvel engem, szép szavak cseréltek célpontot, tök jó volt minden. DE
Itt jegyezném meg, hogy ekkora már lebontotta a falat, ami körülöttem volt, és éreztettem vele, hogy nyert ügye van, hogy én imádom, már amennyire így lehet, és hogy szeretném vele komolyabban folytatni. Meanwhile 1 titkát is elmesélte, ami rányomja a bélyegét minden kapcsolatára. Szexuális téma, mondjuk úgy, hogy nem igazán kívánja, na. Ezt én nem fogtam fel úgy, mint probléma, elfogadtam, mert ha szeretem a kedves énjét, akkor szeretem azt is. Jár a csomag úgy együtt, úgy vok vele. De ő azt mondta, hogy nem, ezt fiú nem fogadhatja el így, és ez nem létezhet.
Azóta csak fékez, és fékez, már lassan ott járunk, hogy csak játszunk, mert miért ne, meg mert megszoktuk egymást már, de már nem ír olyanokat, már nem kedveskedik úgy, mint az előtt. :\ Én bele szerettem, és nem tudom feledni. Miért csinálja ezt? Azt mondta, hogy ő már nem tudja mit akar, akar-e kapcsolatot, össze van zavarodva, hogy türelmetlenné vált, és sajnálja. Szeretném megérteni mi zajlik benne, de nem tudom, és már félek kérdezni is ilyen ügyben, mert érzem, hogy fékezne, és már nem is szivesen beszél velem ezekről. :\ Lányok, mi lehet vele? Amit bevalott az lehetséges, hogy azért volt, hogy hátha kihátrálok, és nem csak azért, hogy tudjam mit vállalok? Lehetséges az, hogy csak nem akarja össze törni a szívem, de ő már tudja magában, hogy én velem nem kíván kapcsolatba lépni? Tudja, hogy gyenge vagyok, és, hogy össze törnék 1 picit, és butaságokat csinálnék esetleg, ha elszomorítana, és félek, hogy ezért halogat esetleg egy vallomást, hogy ő már lemondott 2önkről. Minden barátom aki részletesen ismeri az esetünket arra bíztat, hogy addig engedjem el, amíg tudom, és amíg nem lesz roszabb. De én nem tudom, és nem is akarom elengedni, kedvelem őt, úgy érzem, hogy rá vártam egész életemben. Nem akarok már tovább keresgélni, mikor végre találtam 1 lányt, aki nekem tökéletes, és nem akarok változtatni sem rajta. De türelmetlen vagyok, kérdésekkel teli, és válaszok sehol :\
Miért akart addig, amíg, és most miért nem? Mennyi köze lehet ennek ahoz, hogy egy ponton túl talán túl erősen éreztettem vele, hogy kedvelem, de nagyon? Mi a francot tehetnék? Tudom, hogy itt sem fogok válaszokat kapni az igazi kérdéseimre, de muszáj kiadnom magamból, teljesen kétségbe vagyok esve :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!