A való életbe mért nem mernek odajönni hozzám pasik?

Mindig csak bámulnak, nem vagyok se csúnya se extravagáns, se plázacicus... Hihetetlen de már kb. vicc, akárkivel megyek szülőkkel, barátnőkkel mindig mondják h hogy megnéznek, fiatalok, öregek egyaránt. Nem értem mért félnek tőlem a pasik?! Szüleim szerint olyan vagyok mint egy porcelánbaba, fehér bőr, kék szem, barna haj...vékony vagyok karcsú, és magas (170 cm) de ők sztem elfogultak, én csak egy egyszerű lány vagyok vagyis inkább már nő.. Tudom h kezdeményezzek én, de számomra az a férfi, az az érték a férfibe ha van annyira tökös hogy odajön hozzám. Ha én kezdeményezek úgy érzem már nem férfias a pasi mert én akaszkodok rá, és rendszerint már csak barátság alakul ki, tudom h többnyire miattam. De a természetem meg inkább vicces, kedves, tiszta lelkű, mint szexi tüzes, vadmacska, pedig tudom ha megjátszanám odalenne értem néhány srác, de én azt akarom h engem szeressen, majd az ágyba leszek tüzes de odáig el is kell jutni. Annyira egyértelmű volt nekem h ennyi idős koromra megtaláljuk egymást a hozzám való pasival, erre az egy akit annak hittem, mert tényleg összeilletünk az életvitelünk, céljaink, mindennapjaink meg mások szerint külsőleg is, ő is csak néz kiguvadt szemekkel, naponta, de hogy egy bókot elejtene azt nem. Ja és ne jöjjön nekem egy férfi se azzal hogy várom a herceget, mert nekem csak egy átlagos rendes pasi kell, aki számomra attól lesz értékes férfi ha kezdeményez. Mindenkinek más a fontos.