Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akarhatott engem ez a férfi? (lent)
Szóval mikor megismert (munkahelyen) elég sokat segített kérés nélkül, de nekem ez akkor tűnt fel mikor egyik napról a másikra már nem segített, kérésre meg pofákat vágott, flegma volt.
Akkor azt mondta (a hátam mögött de hangosan így hallottam) hogy "lemondok róla" csak feltételeztem, hogy rólam.
Szintén akkortájt a szemembe mondta hogy mindenkit elüldözök magamtól. (ez érdekes mert elég sok barátom van, ott is mindenkivel jóba vagyok, egyre inkább célzásnak vettem)
A hátam mögött is mondta rám hogy válogatok (a férfiakra értette) meg a szemembe is közölte. (ami mondjuk igaz de ő pont tetszett)
Az, hogy tetszik megtudta, de érdekes módon pont akkor egy barátnőmre kezdett hajtani, aki akkor elég rosszba volt a pasijával, és az én ez iránt a srác iránt érzett/kimutatott rajongásom miatt egyre inkább belement a játékba, gondolom versengeni akart velem vagy nem tudom. Mikor már komolyra fordult volna a dolog a csaj meghátrált. Akkor pont "talált" egy újabb nőt a környezetemben aki kezdeményezett nála, vele randizgatott, de hamar (1 hónap kb.) befuccsolt a dolog. Pedig ekkor hallottam hogy kijelentette hogy nem érdeklem. Már elfogadtam hogy nem lesz köztünk semmi, de simán észreveszem h végigbámul a pasi, napi szinten. Akkor mire jó ez az egész? Mármint más nőknek bókol előttem is (nem hiszem h féltékennyé akarna tenni). Én úgy érzem próbálkoztam, ő semmit nem közeledett úgy hogy tudta hogy tetszik, így már lezártam magamban a dolgot. De ennyire hülye nem lehetek, hogy úgy érzem hogy tetszek neki, hogy akart?! Pláne hogy folyton végignéz, a szemembe meg csak ritkán. Persze tudom hogy rá kéne mosolyognom de ha egyszer nem néz a szemembe, meg valahogy ezek után nem akarom képen vigyorogni, elég sajátos természete van.
valóban fura,mert akkor szoktunk ilyenek lenni egy darabig ha bepróbálkozunk,visszautasítás és utána.
de itt be sem próbálkozott.
vagy másik példa.
dugtam egy darabig az egyik munkatársnőm,úgy hogy gyakorlatilag ő csípett fel engem,én meg unalomból néha megdugtam.
erre egy év múlva rátört a lelkiismeret furdalás a férje miatt és "koptatott" engem amin röhögtem,de azóta levegőnek nézem és még ő van besértődve e miatt.
Elég gyerekes dolog.
Szerintem úgy érzi, hogy ő nagyon odavolt érted, te meg leráztad.
A nyuszi a medve, meg a fűnyírós vicc.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!