Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Változhat ez még valamit? Vagy egyszerűen törődjek bele hogy ez a sors adatott?
Először is megjegyezném: magamhoz képest meglepően őszinte leszek most és ezt NEM sajnáltatás miatt mondom el nektek...sokkal inkább mert anonim az egész. A gyermekkorom ha nem is volt a legnehezebb a világon(legalább ennyiért hálás lehetek) de sajnos sok dolgot kaptam és adott a sors amit ezt hiszem nem kellett volna. Az iskola társaim kicsináltak szabályosan(tettlegességbe is átment a dolog) és a családomban is volt egy durva válás(aminek depressziós, piálós apuka lett az eredménye egy jó ideig) továbbá a két testvéremmel is nehézkes a kapcsolatom de egyáltalán önmagam megértetése. Az idősebbik testvérem ki nem állhat és már mikor kicsi voltam akkor is többször alázott meg. A családban történtek egyéb dolgok de erről nem mesélnék...nem kellemes annyi a lényeg. Ami viszont a "hab a tortán" s ami miatt dokihoz KÖTELEZTEK(1 éve járok eddig nem sok eredménnyel) az az, hogy a szüleim tudta nélkül molesztáltak majdnem két évig minden héten... Nem akarok erről többet elmondani s remélem ezt senki nem is várja el...
A dokim minden féle dolgot elmondott rólam még tán olyat is amiről nem is tudtam de ezek között szerepel például az a szó/szavak mint a "személyiség zavar" és "depresszió" meg egyéb nyalánkságok.
Mindezt csak azért írtam le mert képtelenség ezeket a sebeket letenni...legfeljebb hordozni lehet mígnem a lényeddé válnak. Ezt viszed mindenhova s rajtad áll, hogy mennyire kezeled helyén. Igen már nem vagdosom magam s igen már nem fantáziálok minden éles vagy élet kioltására alkalmas tárgyról s már nem remeg a kezem... De mégis úgy érzem képtelen lennék megfelelni a jövőbeli páromnak ha van vagy lesz ilyen. Ismerkedni nem tudok...nem is tartom magam túl szépnek s amit belül hordozok az meg kifejezetten taszító lehet minden nőnemű embernek hiszen amikor próbálkoztam mindig elküldtek melegebb éghajlatra igaz ezt legalább nem bunkón hanem kedvesen tették.
Mondhatja valaki, hogy ne legyen párom még...előbb magad tedd rendbe de ne haragudjatok én 21 leszek lassan s úgy érzem kicsúszott a kezemből az idő...sőt soha nem volt benne. Lányra rá sem mertem nézni(de még a cipőjére sem kb és így megértem azokat is lekoptattak...minden féle dologból kimaradtam. Nem volt tini szerelem s nem volt első csók. Lehet lúzernek nevezni de még barátnő sem...ami nem meglepő a fentiek után)Mikor kezdjem el? 25-26 évesen?
Elnézést mindenkitől ha érthetetlenül írtam de hirtelen felindulásból jött az ötlet, hogy ide fordulok mert roppant mód el vagyok keseredve. Aki meg elolvasta és tud valami építő jellegű kritikát véleményt mondani annak meg nagyon köszönöm!(a "növessz tököket" nem számít annak)
Trollok nagyon kérlek titeket kíméljetek...nem hiányoztok már ti is.
20/F
válasza:Hozd rendbe magad lelkileg, az az első, állj stabil lábakon, keress olyan dolgokat, amik örömmel töltenek el, próbálj pozitív dolgokra koncentrálni.
Milyen dokihoz jársz, gyógyszert is kapsz esetleg?
válasza:Változhat, persze. Nem mondom, hogy nem maradtál le semmiről, mert nyilván kimaradt egy-két dolog, de még behozható. Nekem nem voltak ilyen durva gyerekkori dolgaim (csak egy-két iskolatársai bántalmazás és hasonlók), viszont soha nem ismerték fel, hogy beteg vagyok, amíg önszántamból el nem mentem egy pszichológushoz. Nálam is kimaradt sok minden, és a te korodban a lányokhoz is kb. így álltam hozzá, azt hittem, ők is ugyanúgy undorodnak tőlem, mint ahogyan én saját magamtól. Pár évvel idősebb voltam nálad, amikor komolyabban elkezdtem csajozni, rögtön bele is futottam egy óriási pofonba. Meg még utána rengeteg másikba, voltak persze kisebb sikerélmények is, de komolyabb semmi, rendszerint engem is elutasítottak. Aztán jöttek olyanok, akik ha nem lett volna az óriási távolság, akkor összejöttek volna velem, meg találkozgatunk egy lánnyal, aki talán el fog tudni fogadni, de amúgy is akadt néhány olyan ember, aki mint embert el tudott fogadni azok után is, hogy meséltem nekik a múltamról.
Tudom, ez veszélyes dolog lehet, mert az elutasítások miatt csak még jobban elkeseredhetsz, de nem tudok mást mondani, mint hogy folytasd az ismerkedést. Keress valami olyan tevékenységet, ami sikerélményt adhat neked, és egy idő után szerintem változni fog a hozzáállásod és a kisugárzásod is. Ha pedig ez megváltozik, akkor sokkal vonzóbb leszel a nők szemében, tehát nyilván több ilyen jellegű sikerélményed is lesz, ami viszont visszahat majd az önbizalmadra. Keress valamilyen társaságot, ahol értelmes, normális emberekkel tudsz együtt lenni, beszélgetni, szórakozni. Másrészt meg nem tudom, a pszichológus/pszichiáter mennyit segített neked, de ha nem túl sokat, és lehetőséged adódik, akkor keress másikat, aki fel tudja oldani benned a görcsöket. Szerintem meg fogod találni a párodat, csak ne add fel. Sok sikert.
válasza: válasza: válasza: válasza:Akinek bajt okoztam a kérdéssel attól elnézést kérek nem állt szándékomban!
Először is ne kérj mindenért elnézést, vállald fel hogy most ilyen vagy és megpróbálsz ezen változtatni. Olyan emberek(lányok) társaságát keresd akik hasonló cipőben járnak és megértik amin keresztülmész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!