Miért érzem azt, hogy megfáradt a lelkem?

Olyan szinten fáradtnak, öregnek, szomorúnak érzem magam, hogy nem igaz. Sok lánnyal ismerkedem. Jó párral találkozgattam is, de a nagy áttörés, vagyis a komoly kapcsolat, a lelkitárs, aki vágyok. Amikor kezd szimpatikus lenni egy lány és kezdem beleélni magam, hogy komolyabb lehetne köztünk a dolog, akkor robban a bomba, hogy kosarat. Mással is talalkozik, neki idő kell, bejövök neki mint... Barát. Ilyen és ehhez hasonló kosarakat kapok. De nem csak ebbe fáradtam bele, hanem abba is, hogy taktikázni kell mikor hivd randira, hogy tartsd fent az érdeklődését, hogy ne unjom rám stb... Ez nekem komoly lelki megterhelés. Ahogy az is hogy már egy jó ideje ott tartok, hogy nem merem beélni magam egy alakuló kapcsolatba a kiszemelt lánnyal, mert jon a Kopp! Elfojtom az a valamit, amiből ki alakulhatna a szerelem és ez is nagyon megterhelő. Voltak, azért rész sikereim, mert több lánnyal voltam együtt. Mégis a nagy áttörés nem jön. Úgy érzem nincs is értelme harcolni. Minek? Én csak egy szép, romantikus, intellektuális lányra vágyom, akire rá lehet bízni "magam ", akinek ha kiontom az érzéseimet nem fog megsebezni. Nekem ezért is van elegem, mert miért kell még egy párkapcsolatban is taktikázni? Tudom, hogy velem van a baj és érzem is, hogy ma, ebben a pillanatban nagyon mély pontra kerültem, Megfáradtam.22f