Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mikor költöztetek össze a párotokkal?
Kicsit félek, az összes barátnőm már összeköltözött vagy összefog 1 éven belül a mostani párjával.Ők idősebbek nálam 1-2 évvel.
Csak szerintem korai ez az egész?
Szingli,20L
Azért nem kell összeköltözni vkivel,mert más is.
Akkor költözz össze,ha te érzed úgy,megvan a megfelelő ember és itt az idő.
Fiatal vagy,ráérsz,van időd.
Semmiről nem vagy lekésve.
Igen tudom hogy az vagyok..de azóta sokkal másabbak.
Ritkábban találkozunk és hát rosszul esik hogy engem nem hívnak bizonyos helyekre már, mert még mindig nincs senkim..és ezt hangoztatják is.
Az első kapcsolatom 6 évig tartott, 23 voltam mikor szakítottam, mert meguntam, hogy lehetőség lett volna a költözésre, de ő "korainak" tartotta pedig ő már 27 volt.
Mostani barátommal 6 hónap után összeköltöztünk, mert nem vagyunk már gyerekek, hogy évekig járjunk aztán pedig kiderüljön nem működik.
Szóval szerintem ha az ember úgy érzi itt az ideje tök mindegy hány éves, bele lehet vágni ha adottak a körülmények. Anno a szüleink már 18 évesen házasodtak (sokan manapság is), ők akkor érezték megfelelőnek az időt. :)
Tehát ha te még félsz tőle, főleg, hogy nincs is kivel, akkor te még nem állsz készen rá, ennyi, nem kell ezt túlspillázni.
A barátnőidet viszont minősíti, hogy téged emiatt lenéznek. Én az ilyeneket nem nevezném mondjuk barátnőnek de te tudod.
hát igen sajnos igazad van.....
Mamámék is folyton kérdezik mivan már. :D (haha mi lenne semmi)
Szerintem összeköltözéskor derül ki milyen is az ember valójában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!