Akinek kimaradt az életéből a tinédzserkori szerelem, a fiatalkori féltékenység, veszekedések, annak negatívabb lesz a fogalma a párkapcsolatokról?

Nekem is egy 10-essel később "voltak meg" ezek a párkapcsolati pofonok, és semmi bajom nem lett tőle...

nem lettem nőgyűlölő, se antiszoc, se stb. :)

Antiszociális nem attól lesz valaki, hogy tini korában nem lesz szerelmes. Nekem az első szerelem 26 éves koromban jött el. Addig is próbáltam járni ezzel-azzal, de maximum 2-3 hónapig kínlódtunk, soha nem lett belőle nagy szerelem addig.

Magányos sem lettem ettől, most sem vagyok az.

Úgy beszélsz, mintha a párkapcsolathoz való hozzáállás párhuzamosan fejlődne az egyéb élettapasztalattal, függetlenül attól, van-e éppen párja az embernek.. Elárulom neked, az első (néhány) kapcsolat mindenkinek próbálkozás, ami során megtanulja, valójában milyen elvárásai vannak, milyen problémákkal szembesülhet, mivel jár a kapcsolat. Nagyon kevés az olyan páros, akik már a kezdeteknél ráhibáznak arra a félre, akivel működőképes kapcsolatot tudnak teremteni. Teljesen mindegy, hogy az első párkapcsolatod 16, 26 vagy 36 éves korodban jön létre, ugyanúgy nulláról kezded, és tanulsz a tapasztalataidból. Esetleg a személyisége változik az embernek, pl. kevesebb együttlétet igényel, önállóbb, fix baráti körrel, normális anyagi háttérrel rendelkezik, stb, és ez eleve kiküszöböl néhány olyan problémát, ami tinikorban szakításhoz vezethet.

Aki nőgyűlölő, antiszociális vagy magányos lesz, ha nincs párja, az egyébként sem lenne sikeres párkapcsolatok terén. Jól látszik a személyiségükön, hogy egy másik embertől függ a boldogságuk, márpedig egy jó kapcsolat két önálló személy alkotta közösség. Egy egészséges lelkű ember teljes életet képes élni szerelem nélkül is. A legtöbb esetben eleve oka van annak, ha valaki nagyon sokáig nem tud párkapcsolatot kialakítani, szóval a hiba már a kezdetekből megvan bennük, nem pedig a párkapcsolat hiányából következnek, éppen fordítva..

5-össel nem értek egyet.

Az igaz, hogy az első egynéhány kapcsolatban megismerheti a számára megfelelő társ tulajdonságait és a kapcsolaton belüli igényeit. De szerintem, ha valaki attól boldog, ha van valakije, az nem jelent sem antiszocializációt, sem pedig azt, hogy képtelen önálló életet élni. Ha valakinek fix anyagi bevétele, baráti köre, lakhatása stb van és mégsem boldog akkor az már az? Mert arra vágyik, hogy legyen kivel megosztani mindezt? Nem magamról beszélek. De van egy barátom, aki már közel 4 éve így él. És nem is csodálom, hogy egyre lehangoltabb.