Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők megvetik a nem függetlenként ismerkedő palikat? Szolidárisak nőtársaikkal?
Etikus nyitott kapcsolatról van szó, ahol a másik nő is mindenről tud és mindenbe beleegyezett, és ő is szabadon ismerkedhet akárkivel ugyanúgy, mint a pasi? Oké. (Bár Magyarországon ez nem gyakori.)
Monogám kapcsolatról van szó, amiben az a jóhiszemű szerencsétlen otthon azt hiszi, hogy a kizárólagosság elvén csak ásó-kapa-nagyharang, ketten vannak a kapcsolatban, és szó se lehetne róla, hogy ő is ismerkedjen másokkal a palin kívül, mert az már megcsalás? Gebedjen meg az ilyen férfi.
Környezetemben úgy látom, hogy nem minden nő veti meg. Viszont több esetben csak később derült ki, hogy családos, amikor már kialakultak érzelmek és mivel mentálisan nincs teljesen rendben, így elég sokáig folytatódott.
Alap esetben, ismerkedés elején viszont ha nyílt lapokkal játszanak, akkor a nők többsége le fogja zárni az ismerkedést, ha párkapcsolatban élsz.
En csak azt aki a parja hata mogott csal.
Etikus nonmonogam kapcsolat rendben van. Hasonlot keresek en is. Marmint egy olyan egyedulallo ferfit aki majd benne lenne ebben. De a legtobben elutasitoak. Leginkabb az zavarja oket h en is kalandoznek. Az h ok az alap de a no uljon a seggen otthon. Na ez igy nekem nem oke. Mert egyenlo felteteleket akarok!
Nem nem kell beszamolni mindenrol. De vannak szabalyok. Pl nem alszik masnal, hanem szepen hazajon szex utan. Hasznal gumit mert ne hozzon haza semmit sem es a random no se legyen terhes. Ezek nalam alapveto szabalyok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!