Miért van ekkora apátia a mindennapi életben emberi kapcsolatok terén?

Egész egyszerűen nem látom a mindennapokban hogy lehetőség lenne baráti, vagy különösképp flörtölési irányból embereket megszólítani vagy kezdeményezni. Nem szorongok, nyitott vagyok, úgy gondolom hogy rugalmas és közvetlen vagyok. Normálisan öltözködöm, a külsőmmel sincs gond.

Sokszor lehet olvasni fórumokon vagy hallani beszélgetésekben, hogy akárhol találkozhat és beszélhet az ember lányokkal (mondom ezt srácként) ismerkedési szándékkal, de a valóságban még soha nem voltam szem- vagy fültanúja annak, hogy valóban valaki nyitott volna az ellenkező nem felé. Most fejeztem be az egyetemet, sokat jártam-keltem az egyetemi épületben, budapesti tömegközlekedésen, könyvesboltokban, étkezőkben, de egyik sem érződött olyan környezetnek olyan személyekkel, ahol és akikkel természetesen lehetne nyitni, megszólítani.

Neten is rendszeresen olvasom, hogy a csajok már kérik, hogy hagyják őket edzőteremben edzeni vagy könyvtárban pedi golvasni, mert nem azért mennek oda, hogy feltartsák őket az udvarlók.

Ez még csak hagyján, mert Budapesten legalább járnak-kelnek a korombeli emberek (23-24), de most egyetem után, visszaköltözve vidékre, egyszerűen ezt a korosztályt nem lehet látni itt. Se szupermarketekben, utcán vagy tóparton sétálni, mekiben, sehol. Csupa családos emberek a gyerekeikkel. A programok és események is szinte kizárólag rájuk irányulnak. Munkahelyemen nem tudok olyanról, aki 30-35 alatt lenne rajtam kívül.

Az egyetemen is túl vagyok már, ami különösen aggaszt, mert ennek kellett volna lennie annak a korszaknak, amikor az ember annyi új ismerőst szerez, mint aztán soha utána. A mi karunk (de lehet az egész egyetem) kegyetlenül ingerszegény volt. A programok (szemeszterenként max három) döntő részére elmentem, nyitott voltam egy csomó dologra, de nem csak magamon láttam, hogy itt se baráti, se párkapcsolati kötelékek nem alakulnak ki, hanem a többieken is. Egyedül ücsörgő hallgatók, semmi órák utáni összeröffenés, mindenki szaladt a dolgára miután vége volt az előadásoknak. Az utolsó szemeszterben is gyakran volt olyan a közhangulat, mintha az elsőben lennénk - mindenki kicsit magábafordulva, telefont nyomkodva.

Kialakult egy baráti kör, akikkel összejártunk egyetem alatt, oda is meghívott mindenki mindenkit, úgyhogy voltak rendszeresen új arcok, mégsem alakult ki semmi tartós.

Lehet, hogy elég csapongó leírás lett, de gyakran úgy érzem magam kapcsolat-építési szinten, mintha felfelé sétálnék a lefelé haladó mozgólépcsőn.