Nők akik boldog családanyák lettek, szerintük a végül szingliségben megöregedő barátnőiknek csak nem volt szerencséjük?

Nem igazán ismerek boldog családanyát. A korosztályomban körülöttem nem igazán vannak házasok, barátnőm húgai anyák, a nagyobbik akinek kettő kicsi van a férje soha sincs otthon, undorítóan beszél a családjáról és a gyerekeiről és soha senki se látja a feleségével vagy a gyerekeivel foglalkozni. Teljesen taccson vannak, de a nő fél elválni, mert nem tud egyedül fentartani 2 gyereket albérletben.

A másiknak most született az első gyereke, ki tudja mi lesz a jövőben.

Én eleve nem látok egy olyan kapcsolatot se (buborék effektus, ettől még biztos vannak, de nagyon ritkán) amik hosszú távon boldogak és megcsalásmentesek, és ezt az idősebb korosztályra is mondom, a széles családi körben sincs példa rá. Mind vagy válik, vagy mással hetyeg.

Ez szerintem ma már az emberi érzéketlenségtől szól és hogy az internet kiégette a dopamin receptorainkat, amitől mindig új és nagyobb ingerek kellenek nekünk, ez megsemmisíti a társas kapcsolatainkat többek közt, elidegenít egymástól. Az ember nem javít semmit, majd jön a másik, az instant gratifikáció (egyéjszakásak, megcsalások, szexkapcsolatok) okozta dopamin hit mint egy ópiád származék magasztal fejben, az egót is nyugtatva.

Nos, ha nem is ilyen az ember kezdetnek, a sok trauma ilyesféle emberektől lelkileg leamortizál, megkeményít, és a PTSD csúnya dolog ami veled ragad, aztán előbb utóbb az elköteleződési problémáidtól (amik a traumáidból táplálkoznak) lassan te is ilyen leszel.

Ahhoz, hogy mindez ne így legyen, 2 olyan embernek kell találkozni akik A) eleve egézségesebb látásmóddal rendelkeztek és nem traumatizálódtak B) a traumáikat helyre tudták hozni. Akármelyik csoportot nézzük, az emberek enyhe töredékéről beszélünk, akik vagy megtalálják egymást a világban valaha, vagy nem. Levezetve, a puszta véletlen ha két olyan ember találkozik akiben meg van a hajlandóság egy hosszútávú kapcsolat létrehozásában, és még kevesebben van meg az alázat és a saját egónk félretétele hogy ezt folyton javítsák és foltozzák, gondozzák tovább.

A legjobb barátnőm szingli, elmúlt 50, szóval elég valószínű, hogy ez így marad.

Ettől még átélte ő is a nagy szerelmet, csak rosszkor, nem a megfelelő emberrel.

Egyébként meg szoktam irigyelni, mert neki a karriere alakult piszok szerencsésen, tényleg jókor jó helyen volt, de rengeteg munka és szorgalom is van abban, amit elért.

Mindketten elégedettek vagyunk a saját életünkkel, és persze mindketten szoktunk néha irigykedni is a másikra. Fiatalon ő is szeretett volna családot, neki ez maradt ki. De ettől még igazán irigylésre méltó élete van. Sokszor beszéltünk már eóla, hogy néha jó lenne egy hétre cserélni, de ennél tovább úgyse bírnánk ki.

Az 5. válaszoló meglátásai tűpontosak.

Egyébként én mindig úgy véltem, hogy egy szingli ember nem feltétlenül boldogtalan, ahogy egy családanya életéről sem kell azt gondolni, hogy fenékig tejföl.

Mindenki másban teljesedik ki, van, akit a gyerekvállalás tesz boldoggá, van, akit a karrier vagy a világ körüli utazás, satöbbi..