Létezik olyan hogy valakivel emberileg nagyon szimpatizálok de külsőre nem igazán ( teljesen ) az esetem és később megszeretem ennek ellenére vagy csak szerelem első látásra van? Hogyan lehet megkülönböztetni a szerelmet a fellángolástól?

Érdekes kérdés, én pont ilyenen vagyok túl. 2 hónapja ismertem meg egy nőt (online). Első találkozásnál valamilyen szinten volt vonzódás a részemről, mert tényleg csinos volt, de külsőre még sem volt meg bennem az a dolog, hogy whao, igen, egy percig nem gondolkodnék, tetszik, vele szeretnék lenni. Ennek ellenére mivel valamilyen szintű vonzalom volt és belsőre nagyon passzoltunk, jobban meg szerettem volna ismerni. Találkozgattunk, randizgattunk, végül most már tudom, hogy túl gyorsan, de beleugrottunk és összejöttünk. 2-szer próbáltuk meg és mindkétszer én mondtam be az unalmast, sajnos én voltam az, aki végül azt mondta, fejezzük be. Nem szerettem volna elengedni, mert úgy éreztem, egyszerűen annyira passzol belsőre minden (életszemlélet, gondolkodásmód, a dolgokhoz való hozzáállás, stb.), hogy lehet sose találok még egy ilyen nőt itt a környéken, ezért küzdöttem, próbáltam elnyomni magamban azt a belső kis hangot, ami a találkozásunk legelejétől már ott volt bennem: Tetszik, de talán kicsit másra számítottam és valami zavar benne külsőre, ami nem az ő hibája, inkább az én felfogásomé, de egyszerűen képtelen vagyok levetkőzni, ha zavar, akkor zavar. Azért volt bennem ez a kétely, mert külsőre zavart az a dolog benne, de belsőre meg tökéletes volt. Ha együtt voltunk akkor jó volt minden, de úgy éreztem, hogy bárcsak ne lenne ez bennem és 100%-ban tetszene, bárcsak ne agyalnék ilyen hülyeségen. Ha meg azt mondtam neki, emiatt fejezzük be, utána meg ostoroztam magamat, hogy milyen hülye vagyok, lehet sose lesz még egy ilyen lehetőségem. És itt nem arról beszélek, hogy első találkozásnál szerelembe szeretnék esni. Mindössze ha meglátom, akkor az összkép legyen az, hogy nem gondolkozok azon, hogy tetszik-e, hanem az első intuíció alapján jöjjön, hogy tetszik és szeretném megismerni.

Valaki azt mondja, ne hallgass a belső hangra. Szerintem az a belső hang azért van, hogy hallgass rá. Ha már az elején ezen agyalsz, hogy nem 100%-ban az eseted, folyamatosan ezen kattogsz, akkor megette a fene. Tudom, mert én is ebben voltam. És ez nem felszínesség. Te se és én se a tökéleteset keresem. Mindössze azt a személyt kell megtalálnod, akiben ha látsz hibát, akkor nem azon agyalsz, hogy nem tetszik teljesen, ez vajon baj-e, hanem arra gondolsz: "Milyen cuki és aranyos az a hibája".

Az első találkozásnál van az intuíció, ami már akkor kialakul, amikor még az agyadig el se jut, hogy felfogd, tetszik-e az illető vagy sem. Ez úgymond a belső hang. Többen ezt elnyomják és mindenáron észből döntenek, összejönnek a másikkal, mert hogy hosszú távon jó döntés, belsőre megvan minden, passzoltok és vele ki lehet alakítani egy életet. Igen, de ez csak addig lesz így, amíg nem találkozol egy olyan személlyel, aki borít mindent.

Egyébként nálam még mindig többször felüti a fejét, hogy vajon hibát követtem-e el, hogy elutasítottam a nőt, vajon ha kitartok és jobban megismerem, akkor most hol tartanánk, lehet már a belső hang azt mondaná, hogy milyen hülye voltam, beleszerettem és így tetszik kívül-belül, de valószínű ez csak egy hiú ábránd és most még nehezebb lenne a szakítás, mint 1 hónappal ezelőtt.

"Szokták amúgy mondani az okosok ( bár nincs recept ) hogy igenis hagyni kell azzal lenni aki minket akar és ne azt keressük akit mi akarunk. Ez tudom lehet elvontan hangzik de van benne valami ha belegondolsz. Rengeteg ember hajkurász olyan embereket akik nem őt akarják és lehet pont emiatt tartjuk őket vonzónak. Viszont ha a másik akar minket ez lehet egy jel, hogy ott a mi "szintünk", ő az aki valóban minket önmagunkért, "SZERET". Ezt értékelni kellene. A mai világban nem tesszük ezt."

Szerintem nem. Ez ugyanolyan rossz, mint amikor téged nem akar az, akit te viszont akarsz.

Egy ideig elviseled, ha "rajtad lóg", akire nem vágysz igazán. De már eleve ez is milyen...? Elviseled, hagyod, próbálsz esélyt adni, hogy majd meglásd, mi lesz belőle... Idővel aztán elkezd kicsit teher lenni, kicsit idegesíteni. Aztán már nagyon.

Én úgy gondolom, csakis a kölcsönös nagyon és egyértelműen akarás működhet. Ugyanakkor ez a legritkább, és sajnos van, aki sosem tapasztalhatja meg. :(