Általánosságban mennyire lehet igaz az hogy ha minél nagyobb lánggal, minél nagyobb vonzalommal indul egy kapcsolat annál nagyobb eséllyel lesz hamar vége, mert elmúlik a lila köd?

,,Megrakják a tüzet, mégis elaluszik, nincs az a szerelem, ami el nem múlik."

Szóval csak idő kérdése míg enyhül a láng, eloszlik a rózsaszín köd, de igazából pont utána derül ki, hogy egymásnak való-e két ember. Amíg elveszi az ember eszét a rózsaszín köd, addig könnyű szeretni a másikat, talán a hibáit észre sem véve. Na de utána... na onnantól gyün a feladat hej!

#3

Szerintem ezt inkább úgy kell érteni, hogy az a nagyon intenzív, pillangók a hasban érzés múlik el, mikor tényleg 0-24ben minden gondolatod körülötte forog. Maga a láng meg idővel annyira fog égni, amennyire tudják táplálni. Idővel jobban előtérbe kerül a tudatosság, mint a sima, ösztönös vágy. Szóval biztos vagyok benne, hogy akik több évtizede vannak együtt, azok tesznek is érte, hogy az idő előrehaladtával is harmonikus lehessen a kapcsolatuk. Csak nyilván külső szemlélő számára nem feltétlen fog látszani a bele tett munka, ellenben ha valakiknél probléma van, na azt elég hamar és könnyen észre lehet venni.

Teljesen véletlenszerű, az enyém nagy vonzalommal indult és a randik alatt kiderült, hogy emberileg is fullra passzolunk, lassan 10 éve leszünk együtt. De voltak olyan randijaim, ahol szintén volt erős vonzalom, de ahogy megismertem a másikat, kiábrándultam és semmi nem lett belőle. Meg olyan is, ahol szexkapcsolat lett, mert bár bírtam haverként is, de azt nem tudtam elképzelni, hogy együtt éljünk mint pár. Illetve olyan egy éves kapcsolat, ahol meg az derült ki, hogy egy szar alak.

Olyan kapcsolatom nem volt, se randijaim, ahol nem volt erős vonzalom, mert ilyen lagymatag érzések, hogy “kéne valaki, végül is jó fej xy” nem motiválnak ismerkedésre.

#4

Lehet, hogy igazad van, de nem vagyok benne teljesen biztos. Talán tök idióta vagyok, vagy naiv, de nemcsak úgy tűnnek és beszélnek egymásról mint akik "csak" szeretik egymást. Persze akik "csak" szeretetet, tiszteletet éreznek egymás iránt azok dolgoznak is azon a kapcsolaton. Azt sem hiszem el, hogy akik szerelmesek egymásba jó pár év után is, hogy azok semmit se csinálnak. Nem tudom, lehetséges, hogy a "munka/harc" miatt vannak egymásért annyira oda. De ellenben elő példa a szüleim, hogy bár szerették és tisztelték egymást azért annyit nem kellett nekik javítani a kapcsolaton. Úgyhogy bennem van a kérdés, hogy akkor akik szerelmesek egymásba és nemcsak azt hiszik (mert olyanok is vannak) lehet, hogy nem dolgoznak szintén annyit kettőjük dinamikáján? Szerintem a túl sok "munka" is megárt, hogy mindenáron azon vannak, hogy együtt maradjanak, néha pont azért múlik el a szerelem, olykor meg ellenkezőleg mert túlságosan is természetesnek vették, hogy nem múlik el.

Szerintem nagyobb eséllyel van vége nagy lánggal indulo kapcsolatoknak mint azoknak amelyik megfontoltabb lassabban bontakozó meg nem viharos.

Általában a viharos szerelmeknek van viharosan is vége.