Aki párkapcsolatra vágyik, de képtelen ismerkedni, az valójában nem áll készen egy párkapcsolatra, igaz?

Jó eséllyel pont egy ellenkező stílusú/személyiségű ember fog lecsapni rád. Akár egy extrovertált. Aki majd átveszi az irányítást és akár még élvezni is fogja a helyzetet. Azt vettem észre saját magammal kapcsolatban is, hogy én alapvetően introvertált vagyok, de épp az extrok környékeznek meg és kezdenek ismerkedni velem. Azt vettem észre, hogy talán azért, mert én csöndesebb vagyok, jobban meghallgatom őket, mint a szintén pörgős, extrovertáltak. Azok inkább magukkal vannak elfoglalva és hamarabb átveszik a szót... Stb. Persze lehet, hogy rosszul látom.

A feleségem is nyitottabb és jobban társasági ember, mint én (de azért nem extrovertált nagyon), de szoktam rajta is látni, hogy sokszor zavarja, hogy ha túl sok "társaság középpontja" típusú ember veszi körbe, mert akkor elvesz ő is köztük. Jobban szereti, ha olyan emberek veszik körbe, akik között jobban "látható" marad.

Egyébként én is hasonló vagyok hozzád, egyszerűen fáraszt és unalmas a társasági élet. Nem szeretek "feleslegesen" fecsegni, beszélgetni. Ha nem lenne feleségem és ismerkednem kellene, tök ugyanez lenne a bajom.

Kérdező: mindez semmit nem jelent. Ha kellően jól nézel ki akkor így is ki fogsz emelkedni, ha meg nem akkor alapból mindegy mennyire hívod fel magadra a figyelmet. Sőt, talán sar külsővel jobb inkább a mai világban rejtve maradni...

Szar külsővel az önbizalom és magabiztosság is csak hátrány.

Én mindig is inkább "rejtőzködő" életmódot folytattam. Ez NEM azt jelneti, hogy ne lettem volna társaságban, mert világ életemben viszonylag nagy társaság vett körül, rengeteg haver, barát, ismerős. Állandóan volt és még van is valamilyen közös "bandázás", ettől függetlenül soha nem voltam középpontban.

Nem is nagyon érdekeltem senkit, de amíg kelleően jól néztem ki így is lett kapcsolatom, hogy konkrétan nulla energiát fektettem a dologba, mert úgy éreztem szar vagyok ebben a nyomulós ismerkedésben, meg a gusztustalan, sokszor perverz szövegelésben.

Mióta szarul nézek ki már senkit nem érdeklek. nagydumássá, magabiztossá és abszolút társaság közepe emberré pedig nem tudok válni, ez nem olyan dolog ami tanulható. Persze eljátszani el tudnám, de az izzadtság szagú lenne és érezné szinte mindenki, hogy csak játszom az agyam. Az ember az alapvető személyiségétől nem tud elvonatkoztatni, márpedig a személyiségünk nagyrészt örökölt. Nekem se anyám, se apám, de még a nagyszülők se (egy kivétellel) nem voltak éppen nagydumás, társasági emberek. Nyilván én sem lettem az. Ennyire egyszerű a dolog.

Introvertált emberként a külső abszolút a legfontosabb és az a lényeg, hogy a jó külsőt minél tovább fenntartsd. Ha nem volt soha jó külsőd akkor mindegy, ha meg ezt elveszted, akkor szintén lőttek a további esélyeknek. Nyilván extrovertátként is a külső az elsődleges, de ott tudsz kompenzálni a saját "ismertségeddel" és pofázással.