Csak olyannal jöttök össze, aki tényleg bejön nektek és a kémia is működik?

Nézd, én ezen az oldalon már sokszor megírtam:

36 évesen volt az első kapcsolatom minden téren. Mindenki furcsának tartott. De én csak olyannal akartam, akivel 100% a kémia, a vonzalom. Nem bántam meg. Szenvedélyes, szerelmes kapcsolat volt az első.

42/N

14, szerintem is kb. így, csak ez nem elég jó és erős alap. De ott van az, hogy ha mindenki arra várna, akkor sokan (szerintem a többség) még 40 meg 50 évesen vagy egész életükben egyedül lennének. Ami azért kemény... Leírni könnyű, hogy nem, hogy inkább egyedül, de megélni teljesen más.

Nem jó ez sehogy igazából. Szerencse kell. Az az igazi vakszerencse. Ha az van, akkor nincs társkeresési probléma. Ha nincs, abból lesznek az ilyen szar helyzetek (mert már az alap sincs rendben) vagy - elkerülendő azokat - a tartós, éveket, évtizedeket, egész életet felölelő egyedüllét.

15. Én azért veszem semmibe az itt okoskodó, "az én életem csúcs szuper, és az én pasim/férjem a legtökéletesebb" típusú nőket. Ha ilyen pasid van akkor örülj neki, ez nem tudás, hanem csak extrém szerencse kérdése. Az van, hogy 10-15 tulajdonságot kell figyelembe venni, ha ennek már a fele megvan, jó kapcsolatról beszélhetünk.

Hagyjuk már ezt a mindenben tökéletes dumát. Nekem 40 feletti számban voltak nők az életemben, és egy sem volt tökéletes. Sőt, a szex mint tulajdonság is igen necces, mivel marha nehéz olyan nőt találni, akivel nagyjából azonos a szexuális étvágyunk, a szexuális intelligenciánk, a szeretet nyelvünk stb... és ez még csak a testiség volt.

Hogy most én álmaim nőjére ráakadjak, az megközelíti a lehetetlen kategóriát. Nem azért mert annyira brutális elvárásaim vannak. 40 felett már vékony nőt találni eleve krva necces dolog. Főleg hogy a vékony nő mint kategória a legkeresettebb, emiatt a vékony nők 5 méterrel a talaj felett lebegnek, arc szerkezettől függetlenül.

Szóval minden kapcsolatomban engedményeket kellett tennem, így felesleges is arról beszélni, hogy az elképzeléseimnek megfelelő nőt találjak. A kérdés inkább az, hogy mennyi engedményre vagyok hajlandó és milyen téren.

16, igen, a szerencsés. Én meg a 7-es, aki nem. Ebből kifolyólag pontosan tudom, milyen "könnyű" a hosszan elnyúló, akár sírig tartó egyedüllét. Bár ez a tapasztalás neked is meglehet. Csak nem vagyunk egyformák, nem mindenki viseli ugyanúgy, és az sem "beteg", aki rosszabbul...

18, a gyk mintha egy párhuzamos valóság lenne...

Én azt szeretem még különösen, amikor úgy állítják be, mintha egy átlagos, hétköznapi embernek is olyan lenne az élete, a mindennapjai, hogy már egyenesen képtelen azt a rengeteg lehetőséget (lehetséges jelöltet) kezelni. Hát nem. Csomóaknak alig van kiből "válogatni", nyoma sincs szinte végtelen kínálatnak, és annak a kevésnek a minősége sem annyira változatos. És ehhez nem kell torz külsejű remetének lenni. Én például a szerinted legkeresettebb vékony nő vagyok, az is voltam mindig, az is maradok már örökké, ilyenek az adottságaim. Így sincs tengernyi jelölt. A korral egyre inkább nincs. Most már konkrétan csak házas emberekkel találkozom vagy azzal a kategóriával, amelyiktől tűzzel-vassal óvnád nőnemű szeretteidet, barátaidat.

19. Én meg a magas, sportos, diplomás, egzisztenciálisan stabil, lakással, házzal, autókkal rendelkező férfi. Elvileg minden újjamra akadnia kellene nőknek, minden nap mással kellene szexelnem, gyakorlatban meg kín szenvedés az ismerkedés is. Én azt látom hogy valami mesevilágban élnek az emberek, senki nem elég jó senkinek, mindenki csak vár valami megfoghatatlan főnyereményre. Tehát ami van, az nulla, az kevés, azzal nem kell foglalkozni, hiszen a neten csúcs-top-extra pasikon legeltetik a szemüket a nők is, aztán a pici agyukban összeáll a kép, hogy extrém férfias és szexi legyen külsőleg, mellette 8 nyelven beszéljen, intelligens, humoros, rosszfiú, stb, stb, stb.

Aztán ezek után látok olyan párokat, amik már a röhejesség határán vannak, ezeknek az elvárásoknak láttán.

Az online ismerkedést messziről kerülni kell, mert a férfiaknak a lehetetlen kihívás szintet üti meg. Már nekem ciki, az önértékelésemet kezdi ki, hogy még válaszra sem méltat senki sem. Már boccs, de azért bőven magasabb minőséget hozok minden szinten mint az átlag, és ez nem nagyképűség. Még csak nem is én mondom, hanem a közeli és a tág ismerősi köröm. Élőben ismerkedni megint csak fájdalom, mert a nők 99%-a bezárkózik, gátlásokkal küzd, menekül még egy mondat elől is. Ismeretlent leszólítani? Még a végén rendőrt hívnak rám.