Nők! Nektek kizáró oknak számít ha kiskoromban féltem a szörnyetegek meg szellemektől?

Mivel mindenütt arról szól a fáma, hogy a nők csakis a nagybetűs hősies bátor férfiúkkal állnak csak le.

Viszont kiskoromban nem voltam ám annyira bátor, igaz mostmár bátrabb fiú lettem, meg már a cipőfűzőmet is be tudom kötni egyedül.

Mellesleg olyan 4-5 éves koromtól kezdve már egyáltalán nem féltem a szörnyek meg szellemektől, az segített, hogy megszemélyesítettem őket. Elképzeltem, hogy mivan akkor ha valójában ők is félnek, nekik is vannak gondjaik meg hasonlók. Bár nem emlékszem mindenre, de arra igen, hogy a nagy szekrény mögötti szörnyeteget elneveztem "Attilának". Így sokkal megfoghatóbb emberarcúbbak kezdtek lenni ezek az ijesztő titokzatos árnyak, már nem is féltem többet tőlük. Már akkor rájöttem, hogy az ember az az ismeretlentől fél elsősorban.

#12

A pókokat szeretem. Ők mindig is a "barátaim" voltam. Kiskoromban szerettem etetni is sokszor az ilyen ízeltlábúakat, mivel ők is élőlények, érző lények akik csak éhesek és fáznak és a gyerekeiket akarják eltartani. A mai napig ha pók van a szobában nem bántom őket.

Emlékszem régen amikor kicsi voltam volt egy rózsabokrunk is. Mindig leszaggattam a rózsákat és rádobtam a kutyára, mintha konfetti lenne és azt mondtam neki "boldog születésnapot!" meg "éljen!" és egyebek. Anyámék meg nem értették sokszor miért van alig rózsa a bokron (persze a kutyánál a földön látszott, hogy tele van rózsaszirmokkal). Sajnos ő már sok-sok éve eltávozott. De szerettem azt a kutyust.