A nők véleménye érdekelne, milyen kizáró okok vannak társkeresés esetén egy felnőtt férfival kapcsolatosan? Akár külső, akár belső tulajdonságot illetően.

#20 Persze, hogy nem tetszik az egónak, mivel az egó az önismeret ellensége. Az önismerettel éppen az egó aktívitása csökken és az egót építi le az ember. Egy teljesen egoista embernek ezért nincs önismerete. Aki pedig elég mély és komoly önismerettel rendelkezik szinte teljesen egómentesen lesz képes élni az életét.

Mit számít hogy a világ milyen? Nem a világnak kell megfelelnie senkinek, hanem csakis önmagának. Aki a világnak vagy másoknak vagy a társadalmi elvárásoknak akar megfelelni, az sosem lesz és lehet önmaga, így nem lehet boldog sem.

Ha pedig valaki nem találja meg a megfelelő társat, akivel kölcsönösen tudják szeretni egymást, akkor inkább jobb ha az egyedüllétet választja, még ha magányos is lesz ennek következtében, mivel az ember lelki békéje, lelki nyugalma még egyedül a magányérzettel együtt is jobban megmarad mint egy boldogtalan, rosszabb esetben mérgező párkapcsolatban vagy családi közegben. De szabad akarat van, mindenki maga dönti el hogy kivel és hogyan éli az életét, csak utána nézzen szembe a döntéseinek a következményével is.

A példáddal kapcsolatosan, nyilván olyan emberrel kell az embernek összekötnie az életét, akivel megvan a kölcsönös hullámhossz, harmónia, megértés, akivel pedig nincs meg, azzal nem kell összejönni, vagy akár együtt lenni, együtt maradni vele. Ez pedig úgy vélem azt is jelenti hogy tekintettel vagyunk egymás életére, idő, munkabeosztására és segítjük, támogatjuk a másikat, így meg tudják oldani az ilyen és ehhez hasonló felmerülő problémákat hogyha az egyik fél 12 vagy akár 18 órát dolgozik akkor ne úgy kelljen hazajönnie hogy nincs otthon semmi étel. Vagy előző nap olyan ételt és annyit főznek vagy az egyik fél ha úgy dolgozik, úgy végez hogy tud főzni akkor ő főz stb. Mindent meg lehet oldani, főleg ha két ember igazán szereti egymást. Ha viszont nem szeretik egymást, nem érdekli az egyik félt a másik fél, akkor csak a kifogások lesznek minden felmerülő problémára vagy élethelyzetre.

Felnőtt férfi vagyok, igaz párkapcsolatokban kissé járatlan, de ettől függetlenül egy párkapcsolatért sem mondanék le önmagamról. Aki nem tud önmagamért szeretni azzal nem is vagyunk összeillők, mint ahogy én is önmagáért akarom szeretni a másik felet, nem alakítani akarom, hanem azt hogy akarom hogy önmaga maradjon. Nyilván megvan számomra az, hogy mik a fontosabb attitűdök, tulajdonságok amik megléte nélkül mondjuk egy komoly párkapcsolat nem is működne, így ezeket természetesen én is keresem a másik félben.

Hát, akár hiszed akár nem, én csak önmagamnak akarok megfelelni. Összemosni azért nem lehet a munkahelyet, főleg ha tegyük fel egy félkatonai állami szervezetről beszélünk, ahol én is dolgozom, ahol nyilván vannak a kötött szabályok, amiknek tetszik vagy sem meg kell felelni, de ez a munkára vonatkozik és nem önmagamra. Az ismerkedésnél nem akarok senkinek megfelelni, önmagamat adom, akinek kellek kellek, akinek nem annak nem. Mi értelme lenne megjátszani magamat, olyannak mutatni mint amilyen nem vagyok? Az nem vezet sehova, legfeljebb boldogtalan párkapcsolathoz, abból meg van elég itt bőven, elég csak a gyakori felnőtt párkapcsolatok kérdéseit olvasgatni. Az, hogy nem sikerül önmagamat adni az legfeljebb amiatt lehet mert introvertált személyű emberként nehezebben nyílok meg idegen embereknek, általában több idő szükséges hogy teszem azt feloldódjak a másik társaságában, hogy megnyíljak mint mondjuk egy extrovertált személyiségű embernek. De ettől függetlenül önmagamat adom amennyire csak tudom. Az pedig hogy a legtöbb ember nem ilyen, vagy nem így áll az ismerkedéshez, engem megint hidegen hagy és nem is érdekel, azaz ő dolguk, nem az enyém. Én megpróbálok mindig önmagam lenni és maradni, már az ismerkedés első szakaszában is, amit te felhoztál, az pedig az én döntésem. Már csak amiatt is mert ha nem önmagamat adnám, akkor a másik fél nem belém hanem csak egy általam eljátszott szerepbe lenne szerelmes, plusz őszinteség nélkül nem működhet normálisan egy emberi kapcsolat sem, így a párkapcsolat sem. De hogy lehetne az ember őszinte ha nem akarja önmagát adni? Az sok minden csak éppen nem őszinteség. Ez is téves megközelítés hogy csak a csupa jót akarom látni a másikban... Ki mondja ezt? Te lehet így látod de én biztosan nem. Mindenkinek megvannak a hibái, tökéletes ember nincsen. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy a másik ember hibáit hogy észrevegye az ember, ahhoz több idő szükséges mivel ahhoz már valamennyire meg kell ismerni az embert, a személyiségét, hogy a másik hibáit is meglássuk, észrevegyük. Főleg, ha az mondjuk nem valami testi hiba hanem valamilyen személyiségjegyből fakadó hiba, rossz tulajdonság vagy hasonló.

Ahogy írtam senki sem tökéletes, de törekedni kell arra hogy meglegyen az összhang a két ember között. De ezzel nem azt mondtam hogy minden tökéletes. Szó sincs róla. Minden kapcsolatban vannak nézeteltérések, összetűzések, konfliktusok de az a fontos hogy a legfontosabb dologban egyezzen a mentalitásuk, az értékrendjük és az életcéljaik. Például ha valaki nem dohányzik mert nem bírja a cigifüstöt valószínűleg nem dohányzó embert fog keresni. Vagy ha valaki nem szeretne gyereket, akkor nem olyan embert keres aki mindenképpen akar gyereket mert alapvetően eltérnek az életcélok így nem lehetnek boldogok egymással. A párkapcsolat során felmerülő problémákat, nehézségéket pedig ha két ember szereti egymást, akkor meg is fogják tudni oldani. De ehhez kölcsönös odaadás, odafigyelés, törődés szükséges, ezek nélkül nem fog működni, még akkor sem ha az egyik fél a csillagokat is lehozná a másiknak, viszont a másik fél csak önző módon ezt kihasználja. Az ilyen egyoldalú kapcsolat már csak boldogtalansághoz vezet és nem is szabad ilyenben benne maradni.

Az, pedig hogy kinek mi a fontos, az megint egyéni döntés, van akinek a szex nem annyira fontos vagy az hogy unalmas, van akinek a szex már fontos de az hogy unalmas annyira nem zavarja van akit mindkettő zavar, ez teljesen egyéntől függő, hogy ki milyen kompromisszumokat hajlandó elfogadni a másikat illetően.

Mindenki maga dönti el, hogy mi a fontos számára, aztán aszerint alakítja az életét akár egyedül, akár a párjával. Ha Neked így jó, ebben a házasságban amiben vagy, akkor jó.

Én már nem keresgélek, élem az életemet, ha pedig megtalálom azt akivel kölcsönösen teljesebbé és boldogabbá tehetjük egymás életét, akkor jó, ha nem találom meg, akkor élem tovább az életemet egyedül. Ebből nem csinálok már problémát, így lassan közel a 40-hez.