Hisztek abban, hogy ami hosszú évek alatt nem sikerült az idővel sikerülhet, illetve abban, hogy nincsenek véletlenek? A többi lent.

Bizonyára gyerekes lesz sokaknak, amit leírok, de nem érdekel, az érdekelne viszont, hogy van-e valaki hasonlóképpen, mint én és mit tanácsol? Hosszú időn keresztül egy buszon utaztam egy nagyon csinos nővel. A személyemből adódóan csak némán bámultam, soha nem mertem leszólítani, pár alkalommal megbámultuk egymást, de lépni ekkor sem mertem. Jöhetnek a puha p@cs vagyok hozzászólások, mert igaz rám, sajnos mindig is bátortalan voltam ahhoz, hogy leszólítsak egy nőt. (Ettől függetlenül volt jó pár barátnőm és kivétel nélkül csinos volt mindegyik) A lánynak idővel lett barátja, aki rá nem sokára a férje is lett, illetve messzire elköltözött a lány. Ebből adódóan nem "találkozok" vele mindennap. Ennek ellenére valamiért a mai napig nem tudom elfelejteni a lányt, sokat eszembe jut. Sokszor azt érzem itt legbelül, hogy lesz még vele dolgom, ha más nem is, csak egy beszélgetés. Természetesen azért valamilyen szinten "halványul" a lány emléke, de nagyon minimálisan. Tegnap este mikor sétálni mentem, akkor az édesanyjával jöttek velem szemben, amitől természetesen le is fagytam, hogy csak így a semmiből itt terem, de a lány is meglepődött elég rendesen. Saját magamat teszem csak tönkre, ha nem lépek túl rajta, ezt jól tudom. Mit lehet tenni annak érdekében, hogy könnyebben felejtsek? Egyáltalán kell-e felejteni? Volt-e valaki hasonló helyzetben, akinek idővel sikerült elhódítani a kiszemelt lányt?

Köszönöm az értelmes válaszokat/tanácsokat!