Milyen érzés az, amikor másnak sikerül az, ami nektek nem: párt találni?

Nő vagyok. Ameddig nem volt tapasztalatom a másik nemmel, amíg nem tüntetett ki egy személy a figyelmével, addig nem volt gond, örültem nekik szívből. Legyen az barát, unokatestvér, stb. Nem sajnáltam tőlük, csak annyit gondoltam, hogy "Hmmm, de jó, hogyha rám is rám találna a szerelem."

Aztán volt egy fiú 18 éves korom környékén. Ő elhitette velem, hogy lehet köztünk valami, aztán ghostingolt, futott vissza az exéhez.

Azóta teljesen más szemmel nézem az ilyeneket. Kívülről mutatom, hogy minden oké, de belül tombolok. Elfojtom magamban a rossz érzéseket és akkor engedem ki, amikor senki nem látja és magamon töltöm ki.

Eszembe se jutott még máshoz képest társat keresni. Nem máshoz képest kell jó lenni társkeresésben, elég ha célra megfelel, függetlenül attól, hogy másnak hogy megy.

A társkeresés nem verseny.

Hanem micsoda, utolsó?

Versenyzel folyton a többiekkel, hogy téged válasszon a kiszemelt. Közvetve ezért mész előre egész életedben, hogy azokat, akikért felelősséget vállaltál önszántadból (= a családod), megfelelő körülmények között tudd mindig és mindenkor. Ez pedig kőkemény verseny egy életen át.

Őszintén zavaró tud lenni, főleg amikor megy a sztorizás XY emberkék "hódításairól". DE! Van több haverom is akik szeretik mások orra alá dörgölni mennyi csajjal voltak már, hogy szedték fel ezt meg azt a csajt...

Nos a probléma ott van, hogy sok esetben láttam/látom én is milyen csajokat szednek fel és elég gyakran olyan kategóriák ezek, hogy jóízlésű ember bottal sem piszkálná őket. És nem feltétlenül a külsejük miatt...

A többi esetben is inkább olyan szintű csajokról van szó, hogy én személy szerint 99%-át inkább passzolnám.

Azt vettem észre, hogy akik szeretik az ilyen futó kapcsoaltokat, lyuk-lyuk (vagy faß-faß) alapon ismerkednek és kvázi tök mindegy nekik kit visznek haza azok lesznek úgymond "sikeresek".

Persze párjuk nekik sincs, viszont nagyra vannak azzal, hogy melyik nap milyen félkegyelmű, abszolút nulla önértékelésű, mentálisan zavart csajokat tudtak felszedni egy menetre...

Na amikor ezt végiggondolom akkor már nem érzem zavarónak a dolgot.

A társadalmi nyomás - megfelelési kényszer nagyon rossz. Mert azt mondjàk pl az a normális ha a fiú 15 évesen már szexel. Aki nem… aztán 30 évesen az a normális ha van lakásod autód > akinek nincs az MiÉrt nincs??? Aztán 35 évesen feleség , gyerek akiknek nincs > hogy hogy ? Mi a baj veled?????

És ezek a dolgok általánosak. Mindenhol megkapja az ember a rokonoktol , munkahelyen , barátoktól stb.

Rossz. Tudom, nem illik annak lenni, de én irigy vagyok. Nem tudok örülni mások boldogságának úgy, hogy nekem sosem jön össze. Nem vagyok ilyen magasságokban emberileg, sajnálom. Így van, biztos emiatt nem sikerül nekem, ami másnak lazán, természetes könnyedséggel, erőltetés és vért hugyozva, meggebedve erőlködés nélkül...

(N)

4, nem.

Nem a többieknél kell jobb legyek, hanem csak simán elég jó kell legyek a kiszemeltnél, másoktól függetlenül.

Aztán ha összejöttél vele, még annyira sem számítanak utána mások, csak te meg a célszemély.

Vagy szerinted miben verseny a család jólétének biztosítása?

Megpróbálom úgy felfogni hogy mivel az eddigiekkel is jól megszívtam, legalább megkímélem magam még egy csalódástól. Vagy esetleg egy válás utáni kisemmizéstől, mert az ismerőseim közt erre is volt példa.

31F