Miért ítélnek el, ha a valódi érzéseimről beszélek?

Mindenki sír, hogy "jaaaj a fiúknak csak arra kellek". Hát én még arra se kellettem soha. Ennek egyszer hangot adtam családi körben, mert már nagyon nem bírtam a sokadik "van már barátod?" kérdést. Minden oldalról úgymond "támadva" vagyok: a rokonok által ezekkel a kérdésekkel, a szüleimmel egyidős réteggel szemben a szüleimnek azt kell bizonygatni, hogy nem vagyok leszbikus, a barátaim pedig már mind lépnek egyre feljebb és feljebb a párkapcsolataikban. Mióta elkezdtem dolgozni, és nem iskolába vagyok, már a közeget is elveszítettem, ahol lehetett volna ismerkedni, munkahely nem opció. Tudom, tudom, társkereső, regisztráljak fel, ott majd az apám korúak majd hogy felhúzzák az önbizalmam...

Aztán most ez olyan nagy dolog, hogy egyszer az életben kifakadtam, hogyha valaki meg...na, már azt is kiplakátolnám, a párkapcsolatról meg feltétlenül tudnának, mert betelefonálnék a tv2-be (ezeket még persze tovább cifráztam). Fel se fogják milyen önbizalomromboló tud lenni ez a kérdés, meg az a nyomás, hogy nem tetszek a fiúknak. Már ezzel vannak elfoglalva jó pár éve, nem tudom elengedni, főleg mikor végre meglátnám magamban a szépet, jönnek ilyenekkel, és a tények felül írnak mindent.