Egyedülálló apaként hogyan lehetne ismerkedni más egyedülálló anyukákkal?

Jesszus 9es.. én írtam, hogy írhat nekem a kérdező, ha van kedve, mivel hasonló helyzetben vagyok, kicsit elképzeltem mi lenne, ha nekem írnál ilyet. Mivel lassan 10 éve vagyok egyedül, így elhiheted, nincs olyan, hogy tartósan rendben vagy gyerekkel és nincs dolgod, mindig van valami. De nem csak gyerek, hanem munkafronton és az életben is. Rohadtul nem lehet ilyet elvárni a másiktól, egyszerűen az élet ilyen, problémák tömkelege, hol meghal valaki, hol ápolni kell valakit, hol gond van az oviban, hol betegség, hol anyagi gond, hol felújítás, hol albérlet, hol új állattal kell foglalkozni, hol munkahelyváltás, hol barátok esküvője, hol keresztszülőség, hol nyaralás szervezés.. Nálunk most épp gimis felvételire kell készülni délutánonként viszonylag gyakran és most lett hörcsögünk is, aki pici és a következő hetekben kézhez kell szoktatni, különben nehezebb lesz vele később, illetve elutazunk, mert a kuponunkat fel kell használni. Mindig van valami, mindig lesz valami gyerekkel meg rokonsággal, barátokkal körülvéve. Évente vagy 7 szülinapra kell készülnöm, a gyerek baráti körét is menedzselni, meg a tanulmányait, van munka is, meg magamnak szabadidőben továbbképzés. Eddig a rokonságba kellett segíteni, most ebből van sok. Sosem áll meg az élet felnőttként, emberekkel körülvéve, hogy na most jó sok időm van és helyet csinálok benne és minden nyugis és jól áll, gyorsan ebbe a két hétbe súvasszuk bele a párkapcsolatkeresést.. Én nő is vagyok, anya is vagyok, nem nagyon érdekel, hogy különválasszam a kettőt, mert ezen kívül egy csomó más is vagy, tanuló, alkalmazott, gazdi stb.. Főleg mivel a párom leginkább anyaként fog sokat látni, ha összejönnek a dolgok, és nem árt, ha azt az oldalamat is megszereti és elfogadja és megismeri, nem csak amit neki tudok nyújtani, mint férfi. Engem is érdekel milyen apa, főleg mivel a férfiak ezen csúsznak el leginkább nálam(szr apák), nem elég, hogy milyen férfi, mert ez nem elég önmagában, nem kis húszéves vagyok, akit csak ez érdekel. Legyen izgalmas, sokoldalú ember, akinek minden részével ki tudok békülni, és őszintén az is lelombozó lenne, ha kiderülne, hogy ordibál a munkahelyén és lekezelő másokkal, vagy szexista. Szóval minél többet ismerjek meg belőle ömlesztve.

Továbbá mivel jó régóta ismerkedek(ami randizás is, nem csak net, illetve szólítanak le utcán is).. tudom, hogy nem fontos, mit gondolsz mire van szükséged, mert az érzelmek néha ettől függetlenül jönnek, aztán dönthetsz úgy, hogy beveszed az életedbe a másikat, mert más téren is megfelel, vagy csak élvezed, hogy szereted. Nekem a második is bejönne, főleg mivel abból egyáltalán nem sikerül találnom senkit, amíg megfelelő férfiból akad pár, olyanba nem botlottam még bele, aki megmozgat bennem valamit. Esélyes egyébként, hogy utóbbihoz szívesebben alkalmazkodnék és adnék lentebb mondjuk az együtt tölthető idő mennyiségéből, vagy a körülményeiből, csak szeressek már meg végre valakit.

A kérdező intelligens, tanult ember benyomását kelti(ezzel egyébként már nagyon beszűkül a kör férfiaknál, a legtöbb nem tud így fogalmazni), jóérzésűnek tűnik, elhivatottnak, plusz stresszel, ez rám is jellemző, szorongó alkat vagyok, bár szerencsére testi tüneteim nincsenek. Programokra pedig együtt is el lehet menni, nem tudom miben különbözne az, hogy a gyerekeket együtt visszük ki a városligeti játszóra, és lépnek le játszani(az én gyerekem már nagyobbacska), minthogy kettesben randizunk. Főleg mivel én ki vagyok élezve ugye arra, hogy bánik az ember a gyerekével azáltal is megismerem őt, mint embert. Nem mint férfit. Az ember érdekel, férfi elég, ha ágyban az, bár ott is mehet egy kis szerepjáték, nem feltétlen domináns hímre vágyom, sem "családosdiban, kapcsolatosdiban" nem kell semmilyen hülye szerepnek megfelelnie, szépen felosztanánk kinek mi megy jobban, alkalmazkodunk, nem ragaszkodom ahhoz, hogy erős támaszom legyen(talán mert erős támasza vagyok magamnak:D) vagy pótoljon olyan hiányosságokat, ami nálam annyi nincs meg.. nem lenne hátrány, de nem szempont.. meg mittudomén ilyen férfi szerepek amiket tartanak, nem számítanak, ha megszerettem majd megoldjuk, erről szól az élet, csak szeressek már meg végre valakit, akiben nincs különösebben szélsőség, nem kever le a gyerekeinek egy két pofont vagy fenékrecsapást, és érdemben foglalkozik velük, érezzem, hogy "jó ember".

9-es vagyok, jó reggelt :)

Szerintem igenis a hozzáálláson is sok múlik és igen kedves 11-es, én is elvált vagyok és anya- mint körülöttem oly sokan- sajnos többen a korosztályomban, mint ahányan házasok… így nem vagyok én sem csillámpóni.

DE! Nekem nem problémahalmaz az élet- még úgy sem, hogy nekem valóban NINCS rokonságom, nagyszülők (meghaltak)- a volt férjem külföldön él, az ő családja is egy 7000+ km-re, mégsem akarok belehalni az életbe.

Ha meg kell oldani valamit, akkor megteszem, mert egyrészt kell, másrészt ezzel is tanulok, fejlődök vagy legalább a kis (csonka) családi életünket, gyerek sorsát viszem előre.

…mondom ezt úgy, hogy pl (ha már említetted a felvételit) a gyerekemmel tavaly végigcsináltam a hatosztályost, jelenleg az ország egyik legjobbnak ítélt középiskolájában kisgimis… hidd el, nekem is oda kellett tenni az energiát, ha mást nem, a gyerek motiválásába, kiegészíteni a tanultakat, járni a nyílt napokat, javítani, magyarázni a felvételi lapokat, megszervezni az előkészítőket… nem sorolom… de nem mint nehézséget éltem meg, hanem mint LEHETŐSÉGET és az is. Így, hogy kapun belül vagyunk és megtapasztaljuk, hogy (sajnos egyébként!) milyen óriási különbség van oktatási intézmény és másik oktatási intézmény között… így még inkább ezt gondolom.

…ja és versenysportoló gyereket nevelek: ezt értsd úgy, hogy többszörös korosztályos magyar bajnok és igen, az utóbbi időben versenyszezonokban bizony megy(ünk) külföldre is és ez hidd el elég idő (vezetni egy nap pl 5-600 km-eket), pénz (a nevezési díjak a legcsekélyebb tétel ugye…), mellette sportpályázatok, az sem 1-2-3 óra összepattintani, de ez mind LEHETŐSÉG a gyereknek, esély, plusz dolgok, amikkel élhet, fejlődhet és nekem sem egy nagy problémahalmaz.

Betegség? Időnként én is megfázok, ne adja ég kisebb baleset ér, szemüveg kell stb.- miért lenne ez bárkinél másképp- pontosan ugyanannyit járunk orvoshoz, mintha házas lennék, ez nem függ össze. Igen, a szervezés és odatranszportálás része persze, 100%-ban rám marad, de ne tegyünk már úgy, hogy ez napi szintű probléma, amiben idegileg tönkre kell menni!

(Ha valaki beteg gyereket nevel egyedül, az más, minden tiszteletem és nagyon sokkal több támogatást és segítséget érdemelnének társadalmi szinten is!)

…szerintem nem vagyok ufó azzal, hogy a napi dolgok, tennivalók mellett is igenis azt érzem: nekem kb rendben vannak a dolgaim, nem problémaerdőkkel kell naponta nyúzottan megküzdenem. Tanulni kell és lehet is a hatékony időbeosztást, de szerintem ez nem akkora nagy skill, hogy hasra kelljen esni tőle, hogy valaki egyedül is micsoda aaaannnnya/apa.

Ezt VÁLASZTOTTUK (vagy ezt dobta a gép a korábbi döntéseink következményeként) ezzel kell tudni JÓL élni és kihozni a legtöbbet.

Nyilván sokat számít, ha nem “albis problémák” meg “munkahelyi gondok” adják a napok fókuszát, hanem már csak magam miatt is rendezett megélhetésem, környezetem van- ezen egy gyerek léte nem ront… ellenben a hiányuk duplán fáj, ha a magamé mellett egy rám bízott gyerek sorsa is függőben…

Én nem várok el senkitől semmi olyat, aminek magam ne tudnék 100%-ban megfelelni- nem is kell, hogy mindenkinek tetszem…irreális elvárás lenne.

…mindenki úgy él, ahogy tud, akar- de egy PÁRkapcsolatban igenis hangsúlyt kell fektetni a saját magunk női/férfi énjére és a másikat sem csak és kizárólag egy másodlagos szereplőként, anyai bokros teendőm mellé mintegy mellékszálon besúvasztva letudni… nekem nagyon rosszul esne ez a hozzáállás, hogy lehetek én akármilyen, a másiknak csak játszóterezés mellett vagyok elég jó, arra, hogy úgy alakítsa az életét, hogy abban a kevéske időben rajtam vagy kettőnkön legyen elsősorban a fókusz, arra már nem

(…én még nem láttam belepusztulni egyetlen gyereket sem abba, ha az anyja tud magára is időt szakítani néha, sőt… szerintem az, aki nemcsak valakinek az ANYJAként definiálja magát, hanem tud emellett sikeres lenni az élet más területein is, az sokkal jobb anyává is tud válni, de az tuti, hogy az emberek TÖBBSÉGÉNEK vonzóbb, mint az, akin nonstop (!) lógnak a gyerekei és nem is tudja elképzelni azt, hogy az is egyfajta szülői szerep, hogy hagyok- korának megfelelő!- önállóságot a gyerekemnek és magamnak is megengedem, hogy lehessek tisztán felnőtt szerepben a munka és a háztartásvezetés világán kívül is. Az elengedni tudás számomra egy olyan képesség, ami fontos szülői képesség kellene, hogy legyen… csak azok ragaszkodnak foggal-körömmel görcsösen a problémaerdőkhöz, akik kicsit értéktelenek és talajvesztettek lennének (megfelelő valami hijján…) anélkül, hogy nem mártírkodnnák végig az egyedülálló szülőséget.

…én így gondolom, más meg máshogyan.

Én szívesebben ismerkedem a hagyományosabb női-férfi szerepekben, te meg mész akkor a gyereke(id)del a játszótérre… jó ez így- teljesen biztos vagyok abban, hogy erre is, arra is lehet jelentkező.

…arra szerettem volna csak a kérdező figyelmét felhívni, hogy ne APAként ismerkedjen egy nővel, hanem vegye elő a férfi énjét. Ne azt sorolja, hogy milyen gondjai, problémái vannak, hanem azt mutassa meg, miben tud jó lenni, miben szerethető. Legyen büszke a szülőségére és a gyerekeire (én is az vagyok az enyémre), de nem plakátolom ki ismerkedés alatt, nem ez a randitéma elsősorban- szívesen mesélek róla, rólunk, de van - és szerintem KELL is lennie egy felnőtt embernek más témájának is, mint a gondok-bajok meg a gyereke.

Ennyi

Hát igen.. azért így más. Gondolom a te gyereked nem volt SNIs, mint az enyém(már nem az), neked nem kellett nagyszülőt pelenkázni és etetni, és nem kellett megoldani azt sem, hogy olyan munkahelyed legyen, ahol részmunkaidőben is fogadnak a gyerekkel való nehézségek miatt, majd visszamenni teljes munkaidős állásra, és nem kellett költözni sem azért, hogy olyan sulit találj, ahova felveszik a gyereket. Az enyém idén kezdett sportegyesületben(és csak harmadikos), de élsportba nem szeretném belelovallni, egyszerűen jó abban, amit csinál és néha indulhat versenyeken is, mivel versengő alkat.

Én nem értem, miért kellene rossz dolgokra jóként gondolni, mikor nyilvánvalóan nehézséget jelentenek, léteznek és időt, pénzt, energiát emésztenek fel, és nem élvezetesek. Szerencsére a nagyrésze megszűnt, de nálunk pl nem lehetőség a továbbtanulás, hanem ki kell ugrasztani a szr középszerű suliból, mert csak ide vették fel és nem veszik fel máshova a korábbi "papírjai" miatt, amit gimis felvételinél el tudok sumákolni.. Igenis van, amikor rossz helyzetek, problémák jönnek az ember életébe, nyilván más ha élsportoló kimagasló eredményekkel és problémamentes a gyereked, de az átlag gyerek nem ilyen, ti egy szerencsés, kiválasztott helyzetben vagytok. Az is iszonyú mázli, hogy nem kell asszisztálnod több nagyszülő leépülésében. Az meg pláne, ha nem helyhez kötött rugalmas állásod van, és olyan lakhatásod, hogy mondjuk tudj máshol lakást venni pár évre(nem érte meg), ha elköltöztök. Nekünk nehezen jöttek ezek össze, de cserébe nincs gondom a volt férjemmel(mivel nincs). Mindenki élete másmilyen, nem kellene végletesen gondolkoznod, hogy aki felismeri és nehézségnek éli meg a nehézségeket, neadjisten beszél is róla és foglalkoztatja napi szinten, az "mégsem akarok belehalni az életbe."

A mi életünk problémástól jó(nyilván lehetne jobb), mindig jön valami, ami szívás, de megküzdünk vele, és igyekszünk kiverekedni belőle. Idő kevés van, energia kevés van, idegszál még kevesebb, fejlődni kell, hogy jobb legyen.. és semmi gond azzal, ha valaki egyszerre többminden. Engem boldoggá tesz a tudat, hogy anya IS vagyok, nő IS vagyok egyszerre és nem okoz bennem törést, mert egy anya lehet vonzó nőként is. Ahogy egy alkalmazott lehet jó anya is egyszerre, ezek nem ütik egymást, hogy váltani kelljen belőle, mikor melyik részed szeded elő a másiknak. Emberként mit tudsz nyújtani, egyben kelljen a másik, ne külön. Én sem csak férfira vágyom, hanem minden területére a másiknak, amiben szeretném örömöm lelni. Nem tudom miért gondolkodsz végletesen, ha most épp ez foglalkoztatja, mert ez éppen a legjelentőségteljesebb az életében, akkor teljesen rendben van, majd jön más. Az élet folyamatos változás, nem kell elnyomni bizonyos területeket, amik mást zavarhatnak(problémák), egy idő után változni fog. Nem a jó tulandonságai miatt szeretünk valakit egyébként, ezért nem is kellene, hogy eszébe jusson ilyen bárkinek.. nem is tudom milyen ember lehet, akinek virítani kell a jót és szépet, hogy szeretetet váltson ki. Látod, nekem a kérdező pont a szerinted "gyengesége" miatt lett szimpatikus, mert szorongó alkat ő is. Én szeretem elfogadni a rosszat és a jót is, és bátran vállalni és megélni egyformán a dolgokat, az a jó, ha a másikat egészben kapod, és egészben érdekel.. És attól, hogy épp rohadtul elegem van a folyamatos feladathegyekből, amit megélek és beszélek róla, még ugyanúgy beszélek a jó dolgokról is, amik napi szinten történnek és megélem azokat is. Nyilván az egyik jelentőségteljesebb mint a másik, több időt igényel és jobban kileng az észlelési skálán, de ugyanúgy mosolyogva tudok lenyomni egy puszit a gyereknek meg beszélni egy barátnőmmel a pasijáról, mikor rohadtul elegem van valamiből, ami épp történik.

…nem gondolkodom végletesen és hidd el, a hozzáállás továbbra is meghatározza a napokat.

Nem hurráoptimizmusban kell élni, nyilván nem, de ne méricskéljünk már, hogy kinek rosszabb, aki ápol-gondoz egy idős szülőt vagy akinek meghalt… ne már. Egyik sem főnyeremény az életben, de létezik, szükségszerű, ebből kell a LEGJOBBAT kihozni.

…azt meg hidd el, hogy legalább annyi (de a fejemet teszem rá, hogy TÖBB) idő egy versenysportoló körüli szervezkedés (ma pl hajnali edzés volt… nyilván, ki lehet pattintani a gyereket esőben, 7 fokban a buszmegállóba is, hogy oldd meg fiam :D meg lehet kelni is 4.30-kor és elvinni kocsival, megvárni, beesni vele a suliba, este 8-9-kor ugyanez), mint egy SNI gyerek FEJLESZTÉSE.

Mert ha részmunkaidőben dolgozol, akkor gondolom a maradék napi 4-5 órádat az ő részképességbeli felzárkóztatására fordítod, ugye? (Mert gondolom és tudom is, hogy a legtöbb helyen nem elég a kijáró gyógypedes, nem mindig OK a kiscsoportos foglalkozás stb.)…és mindehhez az édesapa is tevőlegesen hozzájárul legalább anyagiakban (5000 Ft+ egy óra szakszerű fejlesztés bárhol) és időben is vagy a gyerek számára szükséges felszereléssel, felvigyázással, szállítással stb is.

Nem hiszem, hogy én gondolkodnék végletesen- hiszen a te élethelyzeted az SNI-s gyerekkel inkább a kivételág (azért a gyerekek többsége nem igényel ilyen fokú plusz effortot a szülőtől, mert nincs ilyen hátránya/betegsége/képességzavara… az általánosságokról BESZÉLGETÜNK két eltérő élethelyzetben…. És én ennek a plusz infónak a hiányában is MÉLTATTAM a beteg gyerekeket nevelőket, de te “levégletesezel” engem, csak mert igyekszem arra felhívni a figyelmet, hogy nem kell, talán nem is szabad 100%-ban csak anyának lenni…

Bármikor költöznék, ha akár az én állapotom, betegségem, karrierem, akár a gyereké úgy kívánná- az ingatlan egy vagyontárgy, eladható, kiadható, egyéb módon hasznosítható…mikből gondolod, hogy egy valamiben (NEM mindenben!) az átlagosnál jobban teljesítő gyereknél nincs ebben semmi befektetett erő, energia, családi háttér… hidd el, legalább annyit fordítok a sportbeli fejlődésére, mint amennyit te fejlesztésekre vagy kénytelen… de nem is ez a lényeg.

Attól, hogy neked rossz, nem muszáj másnak is az legyen és fenntartom: ha nekem beteg gyereket kellene nevelnem, csak részmunkaidős, nem túl jövedelmező, alacsony státuszú állásom, ergo kevés jövedelmem, napi megélhetési gondjaim vagy nyakamba zúduló ápolás-gondozási feladataim lennének pluszban beteg, idős családtagjaimmal, lakhatási, életvezetési (pénz) gondok is befigyelnének… hát nem a párkapcsolat lenne a fókusz, de kinek mi.

Tudjuk (NEM te, nem a kérdező!), hogy a többség inkább belealkuszik egy valamilyen kapcsolatba ilyenkor ahelyett, hogy összevakarná magát és pl tanulna pluszban (igen, r..hadt nehéz gyerek mellett eleve, fejlesztésre szoruló, beteg gyerek mellett pláne!), hogy KÉSŐBBre megalapozza a jobb életet (mintanyújtásnak sem utolsó).

…én nem ítélkeztem, kérlek, te se tedd… nekem OK, ha neked ilyen az életed, a magamé nekem is az, ha ez neked nem az, nekem nem fáj… de TÁRSkeresésről, PÁRkapcsolatokról volt szó és továbbra is fenntartom (a saját életem vonatkozásában is!): zűrös, napi gondokkal agyonvágott, problémás élethelyzetben nem ez az első, nem szabadna ennek az elsőnek lenni, mert maguktól a gondok nem oldódnak meg és nem másra kapaszkodva kellene elsősorban megoldani… igenis vonzóbb az az ember, az az élethelyzet két HASONLÓ közül, ahol nem a nyígás, sírás, f..szméregetés (kinek rosszabb, kinek nehezebb ugye :D ) megy, hanem egy rendezett életvitel, egy MEGOLDÁSRA fókuszáló, pozitív életszemlélet van… az élet gondoskodik mindig feladatokról, néha rossz dolgok is jönnek szembe, de nehogy már egy ép, felnőtt ember ennek mentén akarjon tetszeni.

Sok sikert nektek.