Mi volt a mélypont a társkeresési problémátokban? Hogy másztál ki belőle?

Nekem úgy érzem, most van, és nem látom a kiutat belőle. Már nem az a gond, hogy nincsenek potenciális jelöltek. Nem is az, hogy akik vannak, kivétel nélkül szörnyűek. Hanem az, hogy vannak, minden rendben velük kívül-belül, de 0 kémia, nem vonzanak, nem fognak meg. Ez az, amin nem lehet "jobban" szűréssel vagy máshol próbálkozással segíteni. Vagy van, vagy nincs, nem lehet erőltetni, nem lehet dolgozni rajta, sem pedig célzottan megkeresni.

Szerencse kell. Azt pedig nem tudod befolyásolni, hogy van-e, nem rajtad múlik, nem azon, hogy milyen ("jó" vagy "rossz") ember vagy és ez alapján mit "érdemelsz".

az, hogy 110 kg 29F vagyok és mama hotelezek.

lefogyni még csak csak de el költözni és fizetni azért, hogy csak aludni járjak haza nincsen értelme.

így hát esélytelen ki mászni belőle.

Volt egy pár, de azt hiszem az igazi mélypont a jelenben van, minden egyes nappal egy új mélypont következik be...

Először 15 éves koromban volt, amikor egyáltalán elkezdett érdekelni a dolog és lett is lehetőségem társat keresni. Akkor leginkább rajtam kívülálló okok miatt az egész ellehetetlenült. Ez eléggé viszavetett és aztán nem is nagyon foglalkoztam a dologgal.

18 éves koromban lett egy újabb ilyen mélypont, amikor egyetemre kerültem és hiába gondoltam azt, hogy na most új hely, új emberek, új lehetőségek, más lehetek, mint voltam, ugyanúgy minden ment tovább. Volt pár béna próálkozásom, de egyszerűen egyikből sem lett semmi (nyilván).

Aztán nem foglalkoztam a dologgal, eléggé (még jobban) visszahúzódó lettem, és teljesen láthatatlan a nők számára (ismét).

Aztán 22 évesen meghalt egy hozzám nagyon közel álló rokonom és ez egy addig abszolút mélypontott jelentett az életemben minden téren.

Majd ugyanebben az évben megismerkedtem egy lánnyal, aki mindenben az első lett számomra: csók, szex, barátnő.

25 évesen szakítás, ismét egy mélypont aztán ugye kezdődött a covid őrület, szóval így volt időm emészteni magam a dolgok miatt, ráadásul esélyem sem volt új kapcsolatra (azért egy próbálkozás szerűség volt nyáron, de nem lett belőle semmi).

27 évesen aztán úgy éreztem itt az idő túltenni magamat az eddigi szarságokon és "csajozni". Abban az évben amúgy elég sok minden történt, próbálkoztam, volt egy alkalmi kapcsolatom, és megismertem egy olyan lányt akivel komolyan el tudtam volna képzelni a jövőm... persze nem lett belőle semmi.

Mostmár több, mint 2 éve, hogy nincs senkim. Nem is próbálkozok senkinél (nincs is amúgy még potenciálisan se senki akinél lehetne), nem beszéltem nővel, nem csókolóztam, nem volt kavarás, flörtölés, nem volt alkalmi kapcsolatom sem azóta.

Szóval mondhatom ,hogy évek óta semmilyen téren nincs kapcsolatom nőkkel. Azt hiszem tényleg a mostani időszak az abszolút mélypint, ami igazából egy folyamatosan lefelé tartó spirál.

9, Kérdező, egyetértek.

8, depresszió is van, de ezt inkább kiégettségnek mondanám. Amikor csak pörgeted a randikat/jelölteket, és ő sem, a következő sem, a 26. sem... A végén már arra is alig bírod rávenni magad, hogy készülődj és elindulj otthonról. Ezen a ponton leállsz, legalábbis én ezt tettem. Csakhogy ezzel sem vagy előrébb, annyit érsz el vele, hogy megint nem lesz senki és semmi évekig, ahogy előtte, ami szintén elég szar tud lenni.

Szerencsém pedig az életnek ezen a területén pont nincs, szóval az a forgatókönyv sosem fog megvalósulni, hogy majd egy szép napon, amikor nem is számítok rá, "az élet" az utamba sodorja véletlenül a pont nekem valót. Másokkal történnek ilyenek, velem soha.