Tulajdonképpen mi az igazság az "le kell adni mércét" megjegyzéssel kapcsolatban?

Tudom, hogy az élet nem olyan, mint azok a vélemények, amiket itt lehet olvasni, de azért itt is rengeteg ellentmondás van ezzel kapcsolatban. Egyrészt nagyon sokan (főleg nők) leírják, hogy ők aztán soha nem jönnének össze olyannal, akikhez nem vonzódnak teljes mértékben inkább egyedül maradnak vagy gyerekkel is simán találtak később megfelelő jelentkezőt. Másrészt meg azt is leírják sokan, hogy a környezetükben a legtöbb kapcsolat "ló nincs szamár is jó" alapon működik és ezen nincs mit irigyelni. Most akkor ezek szerint mégis vannak, akik leviszik a mércét főleg, ha családot akarnak.

Szerintem amúgy ha logikusan végiggondoljuk nincs éppen olyan sok lehetőség, mint amennyire első látásra tűnik, mert nem kerül olyan nagyon sok ember az utunkba, akiket érdemileg megtudunk ismerni és párként elképzelni. A randiappok persze úgy mutatják, hogy bárki pár kattintásra van tőlünk, de ez valójában illúzió. Végül úgyis azokból kell választani, akik elérhető közelségben vannak, hiába vágyom én topmodell csajokra, mert csak frusztrációt szerzek vele magamnak. Meg talán az is probléma, hogy sokszor túl szélsőségesen ítéljük meg egymást, vagy nagyon tetszik a másik és akkor csomó pozitív tulajdonságot társítok hozzá, vagy nem tetszik külsőre és akkor leírom, sok dehonesztáló kifejezést lehet olvasni. Amúgy hosszú távú kapcsolat esetén valószínűleg nem csak a szexuális vonzalom a döntő szempont, szóval ha úgy vesszük "leadni a mércét" azt is jelentheti, hogy ne tulajdonítsunk kizárólagos jelentőséget a külsőnek.