Tényleg ilyen nehéz a társkeresés napjainkban? Mik a tapasztalatok?

Rólam: egy sportos, egyébként átlagos kinézetű 25 éves nő vagyok, diplomával rendelkezem és van normális munkahelyem, amit szeretek. Széles érdeklődési körrel rendelkezem, illetve (szerintem) a humorérzékem is rendben van. (nem ismerkedős kérdés, csak azért írom le, hogy nagyobb defektem egyébként nincs külsőre-belsőre - persze senki nem tökéletes, én sem).

Fél éve vagyok szingli, de egyszerűen most nem megy a társkeresés. Ismerkedtem személyesen (koncerteken és az afterbulikon), online (Tinder és Fb Társkereső), de egyszerűen semmi nem jön össze.

2 hosszabb kapcsolatom volt, és emlékeim szerint, mindketten eléggé odatették magukat az ismerkedéskor. De az elmúlt fél évben azt érzem, hogy mindenki ilyen "majd lesz valami" alapon áll ehhez a kérdéshez, úgy fél gőzzel. Én pedig nem ilyen vagyok, ha ismerkedünk és valóban megvan a szimpátia, akkor talizzunk, csináljunk programokat stb.

De bárki, akikkel összeakadtam, HA el is indult mondjuk a beszélgetés online, általában 1-2 nap után egyszerűen elhal... aztán van a másik eset, amikor mondjuk nem hal el, de hetekig fel sem merül a tali gondolata, akkor pedig - őszintén bevallom - egy idő után nekem megy el a lelkesedésem, mert nem chatelgetni, írogatni szeretnék, élőben úgyis teljesen más. Aztán van olyan is, aki látszólag komolyan érdeklődne, de kb annyira be van táblázva az élete mindenfélével, hogy nem is értem, hova szeretne magának még komoly kapcsolatot? Amikor talizni nincs ideje.

Egyszerűen olyan, mintha komolyan nem is lehetne ismerkedni senkivel. Mindenki csak úgy teng-leng, éli az életét, ez az udvarlási dolog teljesen kihalt. Most is van egy srác, akit másfél hete ismertem meg egy koncerten, és tegnap viccesen felhoztam neki, hogy fogjuk-e még egymást látni? És mondja nekem, hogy csütörtök és szombaton homeofficeol, úgyhogy NAPKÖZBEN (munkaidőben!!!!) ráér. Hát mondom ok, de nekem is munkaidő van és az úgy nem jó (pláne hogy kiszámíthatatlan a munkám, hogy mikor van, mikor nincs éppen). És mondtam neki, hogy na jólvan, akkor engedjük el ezt a dolgot. És még ő akadt ki rám, hogy milyen lelki sérüléseim vannak, és ő nem azért van, hogy bárki kikezeljen a korábbi traumáiból és látja a reakcióimon, hogy nálam is vannak gondok, és ha úgy érzem(!), hogy fair módon tudok vele kommunikálni, akkor hajlandó velem szóba állni. Én meg néztem az üzeneteit, hogy mi a f baja van? :D Csak reagáltam arra, hgy nem ér rá, azzal hogy engedjük el (igen, közel 2 hét chatelgetés után leuntam már ezt, miközben egy városban élünk..). És elhordott mindenféle lelki betegnek. Mondtam neki, hogy valóban biztos vannak sérelmeim, de azért ha már engem elemez, egy picit saját magát is elemezhetné, és hogy nem rosszból írom, de enyhén túlzás volt ez a támadó reakció a részéről.

Ez a fent leírt csak egy a sok közül. Mondjuk általában nem szoktam konfltikusba keveredni, simán azt érzem, hogy ilyen langyos víz az egész, nem tesznek nagyon bele semmit a férfiak.. és elhal a dolog.

Pedig korábbi éveimből a két exem teljesen más volt, ők rendesen udvaroltak, kedveskedtek, pörgették a talikat. Nem tudom, hogy a férfiak változtak meg ennyire az elmúlt években, vagy mi én hülyültem meg, de most két kezemen nem tudom megszámolni, hány férfivel elegyedtem szóba az elmúlt hónapokban és egyszerűen annyira lehangoló.

Ki mit tapasztal, elsősorban nőkhöz szól a kérdésem?