Mit tegyek, ha megint kezdődik az egész tortúra? Párkeresési sikertelenség, magány, visszautasítás.

Sajnos megértelek,Kérdező!

Velem ugyanez a helyzet.

Mondanám,hogy ne add fel,de inkább azt mondom nekünk más az életfeladatunk.

Másban kell kiteljesedni,legyen az hobbi,karrier,bármi.

Erre meg úgy gondolni,hátha egyszer összejön..

Ne a párkapcsolat kialakítása legyen a központi célja az életednek.

El kell jutnod oda hogy önmagadban is egyedül is jó vagy magadnak.

Amikor ez meglesz le sem tudod majd vakarni a pasikat 🙂.

Ha kell segítség akkor írj és néha tudunk dumálni.

Általában olyan emberek, akik 16-18 éves koruktól kezdve mindig válogathattak, és nekik egy döntés az egyedüllét, míg nekem kényszer a magány.

Hát, pont ezért vagy társfüggő. Ha nem lennél az, képes lennél úgy dönteni, hogy egyedül legyél.

Kérdező, egyedül te vagy az, aki a saját életedet sivárrá és elviselhetetlenné teszi annak köszönhetően, hogy ragaszkodsz ahhoz a tévhithez, miszerint csak párkapcsolatban / párkapcsolattól lehet boldognak lenni.

Nincs valami túlzott képzelőerőd, jól sejtem, ugye?

Tehát csak akkor tartod magad értékesnek, ha épp van párod? Ha más mondaná ezt magáról, akkor is így gondolnád vagy csak magadat ítéled meg eszerint?

Ez egy gyászidőszak, nem lehet megspórolni, különben viszed tovább. Fel kell ismerni, mi volt jó, mi volt rossz, mi az ami megszokásból hiányzik és új szokásokat kialakítani, ami idő. De azért dagonyázni sem kell az önsajnálatban, és önsorsrontó hülyeség azt mantrázni, hogy "úgyse" lesz ez meg az.

Nem kell bántani a kérdezőt, nem tudhatjátok, min megy keresztül. Én is hasonlóan éreztem magam szingliként. Nekem a családom nő tagjai ilyen kapcsolatfüggők, ők egész életemben azt sulykolták belém, hogy csak akkor leszek boldog, ha lesz párom, illetve leginkább anyám volt az, aki nagyon félt attól, hogy nem lesz senkim, ezért ha nem voltam tökéletes, bántott miatta, hogy így nem fogok kelleni senkinek. Szerinte csak annyi dolgom lenne, hogy találjak valakit, aki elvisel és akkor jó lesz az életem. Így elég sokáig, 22 éves koromig nem bírtam az egyedüllétet jól. Voltam szingli, de mindig vágytam arra, hogy legyen valakim. Egy nagyon fájó szakítás után még meg sem gyógyultam, de már kerestem az újat, nem jött össze, én meg rosszul voltam. Aztán ebből kilábaltam valahogy, amikor rájöttem, hogy mi okozza ezt az érzést. De még így is magányos voltam olyan 25-26 éves koromtól, mert azért ennyi idősen már vágyik valaki arra, hogy legyen egy társa, akivel lehet tervezni, akivel boldogok lehetnek együtt. 18 évesen jó bulizni és fiúkkal kavarni, de 26 évesen már az esküvődet akarod szervezni és a babaszobát alakítgatni.

Kérdező, az edzésbe meekülsz, ez jó, csak csinosabb leszel tőle :) Társkeresőt javaslok neked, ha jobban leszel, viszont okosan kell csinálni és kitartónak kell lenni. Ha feladod két nap után, abból nem lesz semmi. Ha nem okosan szelektálsz, akkor sem. Sok sikert és mihamarabbi felépülést :)