Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kapcsoljam ki az érzéseimet, vágyaimat? Nem bírnék ki több csalódást.

Figyelt kérdés

25 éves nő vagyok, nem kérek privátot senkitől, nem válaszolok senkinek.

Párkapcsolatom nem volt, szűz vagyok. Próbálkoztam, kezdeményeztem, de hiába. 5x voltam párkapcsolat közelében: vagy csak szexre akartak használni, vagy búfelejtőnek gyorsan az ex után, vagy "legyünk inkább csak barátok"-ot kaptam. Januárban volt az utolsó próbálkozásom, 3 randiig jutottunk, aztán visszament az exbarátnőjéhez. Azóta padlón vagyok, hol jobban, hol rosszabban vagyok. Lelkileg már nem bírom.

Sok mindenből le kellett adnom az évek során: párkapcsolatban szerettem volna először csókolózni, de addig nem várt volna rám senki, így 23 évesen történt az első csókom egy olyan fiúval, aki teljesen levegőnek néz, és lehet 5 év múlva a nevemet se fogja tudni, lehet már most se tudja. Mindig félre lettem dobva, azt hittem, hogy értékes vagyok, de csak a másik fél volt értékes a számomra. Barátaimnak se tudom elmondani a problémám, mert ők sose voltak ilyen helyzetbe mint én, több párkapcsolatban voltak, több éves tapasztalatuk van. Így magamra maradok a problémámmal.


A fiatal éveim elteltek, a legszebb éveim szerelem es szex nélkül elmúltak. Annyira elszánt meg nem vagyok, hogy valakivel úgy összejöjjek, hogy nem vonzódok hozzá. Próbáltam egy ilyennel lefekudni, de meggondoltam magam az utolsó pillanatban (es majdnem nemi erőszak lett a vége).


Nem akarok senki iránt semmit érezni, még a maszturbálásról is lemondtam, nem csinálom. Nem akarok se előre, se hátra nézni, csak menni céltalanul, de mindig a múlton és a jövőn rágódok. Közben a sógornőm és a barátnőm koszorúslánya is vagyok, szeretnék örülni a boldogságuknak, de majd megesz az irigység a magányom és a nyomorúságom miatt.


2023. aug. 28. 14:40
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
97%

25evesen ne sirj itt! Előtted az élet!

Én 50eves leszek, legutóbb mikor a legszerelmesebb voktam, életemben, nekem meghalt a szerelmem

Na látod ez az igazi fájdalom

Te élsz!ÉLJ, RANDIZZ!

2023. aug. 28. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
100%

"Oszt' azok mit csinálnának velem? 20+ ezerért meghallgatnak meg jegyzetelgetnek össze-vissza, attól még a passzivitasban eltelt éveim nem hozzák vissza."


Nem, de segítenek feldolgozni, hogy eltelt és segítenek továbblépni, nem pedig beleragadni ebbe a panaszkodásgödörbe.


Ugyanis most azt mondod a magas elvárásaid miatt telt el a fiatalságod első fele.

30 évesen meg azt fogod mondani, hogy az önsajnáltató vergődésed miatt telt el 25től 30 éves korodig az idő.


Most éppúgy pazarlod az idődet, mint amikor Disney hercegnős álmokat kergettél.

és az alapján, hogy naplementés sétáról álmdozol, tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy még most is ugynaott tartasz mint eddig.


Az meg, hogy nem akarsz érezni, az sem vezet sehova. Kiégeted magad, depressziós leszel, de aztán csak érezni fogod, hgoy szar az egész és jobbat akarsz. Csak közben elcseszel megint éveket a semmire.


Na, ezért kell szakember, mert láthatóan magadtól nem jutsz egyről a kettőre.

2023. aug. 28. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
100%
Olyan családban nőttél fel, ahol féltek a jótól? Tűrni kell, várni kell, mindenért meg kell dolgozni/szenvedni?
2023. aug. 28. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
100%
Ne akard kikapcsolni, mert csak annál erősebben foglalkozol vele. Egyszerűen fogadd el, hogy ez a helyzet (jelenleg). Éld az életedet, élvezd a programokat, akár másokesküvőjét. Ha ez látszik majd rajtad, az vonzó lesz mások számára. Ha csak a savanyú irigység, vagy depresszió ül az arcodon, nem fogsz kapcsolatot találni. Ha egyedül nem sikerül visszaszerezned az életkedvedet, tényleg szakember segítségére van szükséged. 25 évesen még semmiről nem késtél le, csak te beszélted ezt be magadnak.
2023. aug. 28. 16:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

#13

Úristen, egyetlen egyszer volt egy komolyabb beszélgetésem szüleimmel, akkor arra jutottam hogy olyanok mint valami szektások, akik abban hisznek hogy az élet értelme a szenvedés(ezt szó szerint ki is mondták)

2023. aug. 28. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 A kérdező kommentje:

Egy kivételével egyik se volt kifejezetten jóképű. Tehát külsőleg nem lőttem a léc felé.


25 évesen már miért ne lenne késő? Ki az, aki egy 25 éves szüzet akar? Senki. A tapasztalat számít.

2023. aug. 28. 16:31
 17/24 anonim ***** válasza:
100%
Aki szeret, annak mindegy, szűz vagy-e vagy nem. Nem ezen fog múlni, lesz-e párkapcsolatod. Saját magadnak építed a falakat, csak nem veszed észre.
2023. aug. 28. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
100%

Jó, akkor ítéld el saját magad mások nevében, sülyedj szándékosan depresszióba és agonizálj a maradék röpke 50 évedben.

JÓ ez neked? Ha nem, miért akarod szándékosan ezt?

2023. aug. 28. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
32%
Nagyon örülnék egy szűz nőnek, 25 éves nő nagyon jó lehetőség. Ha mégis, írj egy gmailes címet! Köszönöm!
2023. aug. 28. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:

Ki az, aki egy 25 éves szüzet akar? Senki. - Te tévedsz.

Becsüld magad és az értéked. Több a nem szűz, mint a szűz.

2023. aug. 28. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!