Mit kezdjek azzal, ha valószínűleg sosem találom meg az ideális társam?

Igazából, ha összeszedem az összes érvet, akkor minden afelé mutat, hogy kb. esélytelen, hogy normális, mély és tartós kapcsolatot alakítsak ki.

- Elég összetett személyiség vagyok. Többféle részem van, ami érthető módon nem derül ki először. Tudom, nagyképűnek hangzik és sokan hiszik magukat ilyennek, de rendszeresen megkapom külső visszajelzésekből is ezt. Ha bekerülök egy társaságba, akkor rengetegen egyszerűen nem tudnak mit kezdeni velem, ezért sokan utálnak, de kis idő múlva sokan nagyon bírnak is. Viszont, sokaknál ilyenkor is távolságtartás van.

Ugye, kevés ilyen ember van, szóval hozzám hasonló társat nehezen találhatok már emiatt is. Így kiesik egy csomó dolog, amit a kapcsolatban szeretnék megvalósítani.

- Nincs semmi extra a külsőmben. Tudom, a belső számít és egyebek, de ha őszintén megnézzük a világot, akkor a külső az alap. Hiába van valakinek a legmegnyerőbb belsője, valahogy azt látni, hogy (főleg az ismerkedés elején) a külső az első és legdominánsabb dolog. Persze, edzek meg ilyenek, de ehhez egyrészt idő kell, másrészt meg zavarna a tudat, hogy emiatt figyel fel rám valaki.

- A külsővel kapcsolatban: Elég zárt a környezetem. Van egy munkahelyem, néhány társaságom, hobbim. De, ezekkel nem "esnek" be új emberek, nagyon ritkán alakulnak ki új ismertségek. És mivel nekem idő is kell ehhez, ha esetleg egyedülállóként jön be valaki, akkor kb. egyből ráhajt valaki és már nem is foglalt az illető.

A netes társkeresők meg ugye egyértelműen kiesnek. Próbáltam néhányat, de na. Eleve kevés match jött össze az átlagos külsőm miatt, de azok is annyira sablonos és felszínes beszélgetések voltak általában, hogy csak na. 1-2 kivétel volt, de ott szimplán beláttuk, hogy nem passzolunk.

- Ha megnézem azt is, hogy miket szeretnék, eleve nagyon kevés nő kerül képbe lehetőségként. Pl. az ismerkedéseim laza harmadánál-felénél a másik nem részéről elég döntő szempont volt, hogy van e kocsim. Nekem ez abszurd, de ez van. És akkor még nem tartunk ott, hogy mennyire kevés embernek megy a nyílt kommunikáció, a traumák feldolgozása, az önmegvalósítás, stb.

- Az egészhez hozzájön, hogy szerintem már elég erős bizalmi problémáim is lettek. Volt több kapcsolatom is. Egy részében éreztem, hogy oké, jók vagyunk, de nem passzolunk teljesen. Viszont, olyan is volt, ahol teljesen passzoltunk, mégis tönkrement az egész a másik fél miatt. Ezek összességében aláásták azt, hogy a másik félben megtudjak bízni.

Na most, a kérdés az, hogy ezzel az egésszel mit kezdjek? Vannak érzelmi löketeim, amikor az van bennem, hogy akarok barátnőt és társat. Ilyen helyzetek, amikor kiülök a teraszra és beugrik, hogy milyen jó lenne, ha valaki ott lenne velem és egész éjjel beszélgethetnénk összebújva, vagy ha elmegyek a könyvtárba vagy elmennék valami programra.

Ezek a helyzetek viszont sokszor lehúzzák a napom.

(Társfüggő nem vagyok amúgy. Voltam többször is életem során tök jól egyedül. Jelenleg tényleg a dolog lehetőségének hiánya esik rosszul. Ha tudnám, hogy 5 év múlva lesz egy társam, aki tökéletes, akkor holnaptól simán jól érezném magam. Így viszont, hogy az egész életemre kivetül a dolog, nem igazán megy.)