Visszatetsző, taszító lehet egy nőnek, ha én azért nem szeretnék gyereket, mert szerintem nagyon nem jó irányba halad a világ?

"Nem visszatetsző, de én sokkal jobban szeretem, ha az az indok simán, hogy nem akar. Ha holnap minden vált és fasza lesz a világ, akarsz majd gyereket?"

na ez az. egyenesebb lenne bevallani, hogy nincs kedvetek ahhoz a szopáshoz, amivel a gyereknevelés jár, mint leönteni ilyen giccses sziruppal, hogy csak szíveteken viselitek a bolygó sorsát

11-es vagyok, ne értsetek félre, én sem akarok gyereket, az indokaim ugyanarra a kaptafára épülnek: nem akarom, hogy itt legyen velem egy gyerek; nem akarok anya lenni; nem akarok állandóan gondoskodni valakiről. Ezeket ha megfordítom: és ha lehetne úgy gyerekem, hogy nem kell róla soha gondoskodnom, és nem velem él? Az már nem a gyerekem.

De amikor olyanokat hallok, hogy mert nincs pénz, nincsenek nagyszülők/háló, a bolygó sorsa - ha lenne zsé, mama, akkor a vágy meglenne? Ott van most is, csak félreteszik, vagy akkor sem kéne, ha megnyernék a lottót? Rajtuk kívül áll az ok, vagy bennük van a vágy, hogy ne legyen gyerek?

Számomra ez kizáró ok lenne. Nem azért, mert nem vagyok elég tájékozott ezen a téren, vagy ne látnék rá ezekre a dolgokra, évekig én is ezen elv alapján utasítottam el a gyerekvállalás gondolatát, de ez bennem átformálódott, és gyerekkel bővített családra vágyom.

Én büszke vagyok arra az érzelmi érettségre, amit elértem az elmúlt években. Empatikus, elfogadó emberré váltam, és azt érzem, hogy vannak olyan értékeim, amivel jobbá teszem a környezetem életét, ezeket pedig szeretném átadni. Számomra a világ jobbá tételének része lenne az, hogy útjára indítok egy életet, ami bővíti az emberi potenciált is, ami fellengzősnek hangzik, de ismerem az erősségeimet és gyengeségeimet, és kivételesnek tartom magam abból a szempontból, hogy tudom értékelni azt a jót, ami a körülöttem lévő emberekben van, és ezt ki is tudom fejezni. Tele vagyok hibával, de elfogadom azt, hogy mindenkinek van olyan tulajdonsága, ami türelmet és megbocsátást igényel a környezetében élőktől, tudok bocsánatot kérni és megbocsátani.

Röviden és tömören azt érzem, hogy hasznos tagja vagyok a minitársadalmamnak :D, és ezt tovább akarom örökíteni.

Csak így is legyen. Mert ezt a magasztos maszlagot sokszor hallom, "tanítgatni egy gyereket", meg "megtanítani neki, amit tudok", aztán a világ tele van értelmileg és érzelmileg is hülye emberekkel.

A legtöbbször amúgy az ilyen "csecsemőnek minden vicc új" szintű tudást akarják az emberek átadni. Azt, amit mindenki tud, csak egy gyerek nem. Biztos ti is találkoztatok olyan kisgyerekkel, aki úgy magyarázott valamit egy felnőttnek (vagy neked), mintha teljesen hülye lennél, és semmit nem tudnál róla. Felnőttként kitapasztaljuk a dolgokat, nem kell más felnőtt segítsége alap dolgokban. A legtöbben azért szülnek gyereket, hogy okosnak érezhessék magukat, mert elmondják a gyereknek, hány percig kell főzni egy lágytojást. A többségnek nincs nagyobb tudása.

És ők azok, akik kiábrándulnak a saját gyerekeikből, amikor azok kamaszodnak, mert már nem anya/apa az isten, és bizony arra is rájönnek a tinik, hogy anya/apa segghülye, és baromságokat tanított.

#17: Azt nem tudom megítélni, hogy mások milyen tudást akarnak átadni, mert ilyen viszonyban értelemszerűen csak a szüleimmel voltam eddig, más életébe és gyereknevelésébe nem látok bele ilyen mélységben.

Védeni nem fogom az álláspontom, nem érzem szükségét. Minden jót!