Jogos, ha nem érzem társamnak a munkához való hozzáállásunk miatt? Tudjuk valaha így támogatni egymást megfelelően?

Sziasztok!

Friss, alig néhány hónapos kapcsolatról van szó, amiben úgy érzem, hogy a párommal nem tudunk partnerek lenni egymás számára. Vagyis, inkább ő nekem.

Nem mondanám magam törtetőnek, de az életemben fontos szerepet tölt be az, hogy értelmes dolgokat és értelmesen csináljak. Alapvetően bennem egyfajta csodálattal kevert kíváncsiság van a hobbijaim és a szakmám iránt is. Szeretem, amit tanultam, elsősorban nem a pénz motivál, hanem a tanulás, fejlődés, új képességek megszerzése. Szeretem normálisan csinálni a legtöbb dolgot, amibe belefogok és szórakoztat ez a fajta fejlődés. Egy olyan területén vagyok a szakmámnak, ami inkább az innovációról szól, új kihívásokról, sok tanulást, kutatómunkát igényel.

Az új párom viszont erre zsigeri szinten immunis. Nincs kifejezetten hobbija a sorozatnézésen kívül, most nekiállt edzeni az én "hatásomra" (nem mondtam neki, csak csináltam a dolgom és emiatt ő is) de azt is csak egy cél érdekében, míg számomra az edzésnek volt egyfajta öröme, sikerélménye is. Ő nem akarja megérteni, hogy hogy működik az emberi test és miért azt a gyakorlatot érdemes csinálni. Nem érdekli az ezzel kapcsolatos biológia, csak valaki mondja meg neki, hogy mit csináljon és ő csinálja, ameddig muszáj. A munkában ugyanez. Mindent csak azért tanul, hogy többet fizessenek érte, nem érdekli a szakmája, nem szeret róla beszélni, nem foglalkozik vele szabadidejében kedvtelésből, mindenből azt választotta, amivel a legkisebb erőfeszítés mellett a legtöbbet lehet keresni. Ezt nem én gondolom így, hanem ő mondta.

Egyszerűen úgy érzem, hogy nem tud teljesen megérteni emiatt és hozzászólni sem a dolgaimhoz. Ő nagyon mondogatja, hogy mennyire jó hatással vagyok rá, de fordítva inkább úgy érzem, extra energia fenntartanom azt az állapotot, amit szingliként. Ha én nem vagyok erős és kötelességtudatos ebben a kapcsolatban, akkor senki. Ha vele vagyok és nem figyelek, ő nem fog figyelni helyettem, sőt, nyaggat, hogy maradjak még és még akkor is, ha nem érek rá. Úgy érzem, most már nem csak a saját életemet kell kézben tartanom, hanem külön energiát fektetni abba, hogy meghúzzam a határaimat és betartsam az elveimet, mert neki ilyenek nincsenek az életében és nem is igazán fontosak.

Alapvetően nem akar lebeszélni a dolgaimról, nem húz kifejezetten vissza, nem tartja hülyeségnek, amit csknalok, nyilván akkor nem tartanánk itt. De most jutottam el arra a pontra, hogy kicsit kevésnek érzem és ez problémát okoz olyan szempontból is, hogy nehezen tudok rá felnézni és nem motivál, ami fogad az ő személyében szabadidőmben.

A barátaim hasonlóak, mint én, látszik a csillogás a szemükben egy-egy téma kapcsán. Őt nem igazán hozza lázba semmi. Nincs szenvedélye, nem érdekli semmi, csak ami hasznos az alapvető dolgok szempontjából.

Nem ítélem el, de nekem ez nagyon furcsa és egyedül érzem magam a dolgaimmal.

A volt páromnak sem voltak olyan ambíciói, mint nekem, de érdekelték dolgok "önmagukért" és ha tudta, hogy nekem valami fontos, figyelt rá ő is, nemcsak én (pl szólt, hogy menjek csak x-el foglalkozni, meg emlékeztetett dolgokra, amiket kötelességeimként említettem, hogy nem akartam-e ezt vagy azt csinálni, mert nem akar az utamba állni). Azt valahogy inspirálóbbnak éreztem. :(