Mit lehet ezzel tenni, ha alulszocializált vagyok és ezért nem kellek sok nőnek?

Valami nagyon sántít ebben az önjellemzésben. Ha elmondásod szerint sok lánynak tetszel és anyagi problémáid sincsenek, és szintén elmondásod szerint kettesben és kisebb társaságban nem probléma, hogy viccelődj, beszédes legyél és reagálj dolgokra, akkor eléggé hihetetlennek tűnik, hogy pont a tánc hiánya meg az lenne a kizáró ok, hogy nem vagy elég mainstream.

A jó pasik ezeknél sokkal nagyobb handicapekkel is megtalálják a számításukat.

Igazából 2-3 mondatban le tudod írni tömören, hogy mi a problémád, mit szeretnél az élettől?

Gyakorolj tovább.

Én pl. őszintén előnyben részesítem a kevésbé nagyszájúakat, ha megvan egy alap szociális érzék.

Alig ismerek srácot, aki jól tud táncolni, főleg párban, ezzel nem tűnsz ki a sorból. A viccelődést gyakorold, ahol lehet (munkahelyen pl.), "felszínes" beszélgetést szintén, hiszen annak is van funkciója, mint megfigyelhetted.

Volt már barátnőd?

Pedig hidd el egyes, hogy nincs egyedül a kérdező, hasonlóan viselkedek én is.

Ha munkatársakkal elmegyünk iszogatni, akkor a mentoromon látom, hogy néha megfeszül és nagyon-nagyon próbál engem is bevonni a beszélgetésbe, mert azt hiszi, hogy rosszul érzem magam, azért nem beszélek sokat. Pedig ez nem igaz, csak éppen vagy ismeretem nincsen az éppen a beszélgetésben felmerülő téma kapcsán, vagy tényleg semmi kedvem mindenáron beledumálni és hozzászólni, de egyébként kiválóan érzem magam, és szívesen vagyok velük.

Nálam leesnek az állak, ha elmondom egy-két hobbimat "ki nem néztem volna belőled" felkiáltásokkal, mert én nem olyan vagyok, mint sógorom, hogy ha ismeretlennel beszél, akkor egyrészt ha valami a másikkal megtörtént az BIZTOS, hogy megtörtént a következő mondatában sógorommal is, sőt - és itt még rá is tromfol, sokszor f*szságokat, húgom csak szakad a nevetéstől :D Másrészt az első 10 mondatába belerakja azokat a szerinte menő dolgokat, amikkel elismerést vívhat ki, pl hiába van szó festészetről, 3 mondat után már arról beszél, hogy ő milyen menő hajóskapitány és végigvitorlázza az egész nyarat. Ami félig meddig igaz is, hiszen tényleg ügyes, de nekem eszembe nem jutna ezt beleb*szni egy vadidegen arcába megismerkedésünk 2. percében. Mégis ő lesz az országos cimborája mindenkinek.

A tánc az ilyen lelki eredetű dolog, még ha nem is tudsz konkrét formális tánclépéseket, akkor is jönnie kellene "valaminek". Nekem ez kicsit olyan éretlennek, gyerekesnek tűnik.

"Mert az introvertált lány elfogad extrovertált srácot is párjának,"

Azért ez nem biztos, hogy így van, nekem például introvertált nőként a hátam közepére se hiányozna egy extrovertált pasi.

Semmit, mindig van lejjebb.

Just do it! :D

#7: Mikor fog már kikopni a köztudatból az, hogy az introvertáltság egyenlő a félénkséggel, visszahúzódósággal, unalmas sótlan élettel, az extrovertált meg született porszívóügynök, aki csupa izgalmas és kalandos életet él?

Eleve nem bináris az ember, hanem bizonyos skálán mozog, nagyon kevés aki abszolút ez vagy az.

De az introvertált annyit jelent, hogy egyedül vagy kevés emberrel is jól érzi magát, magányra van szüksége a feltöltődéshez, lemeríti a túl sok inger hosszútávon és inkább kevés emberrel ápol mély kapcsolatokat, mint sokkal felszíneseket.

Az extrovertált pedig az ellentéte, akit a társasági élet tölt fel.

Ennyi. Ettől még ugyanúgy lehet egy introvertált is érdekes életet élő, aki hajóskapitány (mert azért nem egy DJ-ről van szó, tehát elég introvertált foglalkozás szelni a vizet).

Meg lehet egy extrovertált is egy hót unalmas biodíszlet, akiről az awkward nevű angol kifejezés jut eszedbe, ha meg is szólal néha, aztán szorongani kezd és visszahúzódóvá válik a sok csesztetés miatt.

Igazából van egy olyan elméletem, hogy a társasági élet hiányát pont azok az extrovertáltABB tengely felé húzó emberek élik meg tragikusabban, akik valami miatt ebbe a körbe esnek, tehát szeretnének ők is népszerűek lenni, csak a tehetségük hiányzik hozzá, hogy kedvelje őket egy társaság. És ezért szoronganak. Tehát ők szeretnének a másik menő ember helyében lenni, a népszerűségében fürdeni, csak tisztában vannak a korlátaikkal és inkább visszahúzódnak és beletörődnek. Ez nem introvertáltság és minél tovább vagy ebben a gödörben, annál jobban elszalad melletted az élet.

Az igazi introvertált pont az ellentéte, akit ha nem cseszeget a környezete elvan, mint hal a vízben és kis túlzással de annyira szorong társas helyzetekben, legyen bármennyire gázos külső szemmel, mint Mr. Bean. Tehát addig, amíg a figyelem középpontjába kerül és hátránya származhat belőle, ha elmúlik a "veszély", akkor már utólag röhög rajta magában. Mert mivel introvertált, nagyon kicsi súllyal szerepel az életében, hogy vadidegen emberek milyennek ítélik meg őt. Az a néhány közeli ember, akinek ad a véleményére. Meg maximum a szakmai mentoraira, akikre felnéz.