Egy depresszióban szenvedő ember találhat valakit aki szereti?

Találhat, hiszen mindenkinek vannak szeretetre méltó tulajdonságai.

Más kérdés, hogy egy depressziós ember párja szinte biztos, hogy szenvedni fog a másik fél problémáitól. Nem szép dolog a saját nyomorunkat másra terhelni, de szerintem az ilyen ember ezért keres párt. Ha valaki komolyan gondol egy kapcsolatot, és szereti a másikat, akkor tiszteli annyira, hogy a lelki bajait előbb rendezi, és nem hoz ilyeneket egy kapcsolatba.

Sose értem, miért ilyen sürgős. Előbb rendbe kéne tenni magát annak, aki depis, majd utána kialakítani párkapcsolatot.

Ne haragudj, kérdező, de ez nagyon gyerekes. Más is volt depressziós, nem csak te. Másnak is van baja, nem csak neked.

Miért akarod feltétlen más nyakába zúdítani? Pszichológus pénzkidobás (nem az), a pár viszont ingyen van, és többet pesztrál. Remek ötlet.

Ne add fel a depresszióval való küzdelmet. Én nagyjából 20 évet küzdöttem/küzdök vele, amiből az első 10 szörnyű volt, a második felében kezdett fokozatosan javulni a dolog, ma már viszonylag enyhék a tüneteim. Nem egy szempillatnásra gyógyul ki belőle az ember, hosszú idő alatt enyhül. Ha úgy érzed, hogy gyógyszeres segítség kell, ne hagyd ott a psziciátert. Nekem is kellett, talán 6-8 évig szedtem, ma már nem kell. Az elején olyan állapotban voltam, hogy napokig nem tudtam aludni, miközben folyamatosan fáradt voltam - remélem, nálad nem ennyire súlyos. Az előfordulhat, hogy gyógyszert kell váltani - az egyik ismerősömnél az egyik semmit nem használt, a másik pedig jó lett. De ezt az orvos tudja megítélni. Hasznos, ha eljársz társaságba, akár csak alkalomadtán is. Kerülni kell a magányt, az elszigeteltséget, mert csak jobban bezárkózik az ember. Próbálj keresni valamit, ami leköt, egy hobbit. A fizikai jellegű elfoglaltság jobb, mert nem agyal folyton mindenfélén az ember. Törekedj rá, hogy rendszeresen sportolj valamit. Ezen kívül nekem szükség volt egy olyan mértékű belefáradásra is, ami már nem tette lehetővé, hogy állandóan ezzel a problémámmal gyötrődjek - eljutottam egy jó értelemben vett "lesz.rom" állapotig, amikor már nem érdekelt, hogy érzem magam, egyszerűen tettem, amit a mindennapok elémraktak (munka, posta, bevásárlás, kertimunka, kondi, stb.) Nem szabad rágörcsölni semmire, a társkeresésre sem. Ahogy fokozatosan javulsz majd, vagy meggyógyulsz, jönni fognak azok a lehetőségek is, amiknek a befogadását korábban nem tette lehetővé az állapotod. Amúgy lelkileg hasonló lehetek hozzád, én is alapvetően introvertált, gondolataimba elmerülő alkat vagyok. Ezt nem lehet, és nem is kell levetkőzni, mert nagy értékek is rejtőznek benne, de a tudatában kell lenni, és kordában tartani: néha időt kell szakítani a társaságra, a közösségi élményekre (akár csak egy sörözés barátokkal, csoportos edzés, bármi), és keresni kell a vidámságot. Szóval ebben igyekezz helyrebillenteni az egyensúlyt.

Kitartást és gyógyulást kívánok!

Persze, hogy igen!

Különben Isten szeret téged!

És mindig figyel rád, és a legjobbat akarja neked!

Isten annyira szeretett bennünket, hogy az egyetlen fiát, Jézus Krisztust adta értünk.

Jézus feltámadt és örökké él!

És aki hisz a Jézus Krisztusban, az is örökké él!

Aki pedig nem, az elkárhozik.

Ezekkel kapcsolatban és Isten minden igazságával kapcsolatban a Bibliában találhatsz többet.

(Ha még nem olvastad nagyon, javaslom, hogy kezdd az Újszövetséggel)

(És persze párt is lehet találni; addig is amíg az ember nem lesz jobban.)

Minden jót!

Jézus nevében légy áldott!

:)