Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nők, gyakran olvasom itt tőletek, hogy nem szeretitek, ha ez a téma túl hamar szóba kerül. De azért van olyan eset, mikor mégis jó lenne ezt előre tudni, nemde?

Figyelt kérdés

Erre vonatkozó kérdések alatt eddig többnyire azt olvastam a válaszoló nőktől, hogy nem szeretik, ha ismerkedés során szóba hozza a férfi a péniszméretét. Pedig többnyire ezt jó okkal teszi, legtöbbször nyilván azért, mert nem túl nagy neki, és szeretné ezt előre tisztázni, hogy elkerülje az ezzel kapcsolatos kellemetlenségeket mindkét fél számára, ha a kisebb méret nem felel meg a hölgynek. Hiszen mindkét félnek sokkal kínosabb, ha ez csak az ágyban derül ki, és jön a csalódás, majd az elutasítás, kimondva-kimondatlanul, de ebből az okból.


De jó, ha a nők többsége ezt így gondolja, akkor kénytelen vagyok elfogadni ezt, még ha nem is tartom ésszerűnek, de ha kiábrándító nekik ismerkedés közben erről is szót ejteni, akkor jobb, ha tudomásul veszem ezt.


Viszont itt jön a kérdésem.

Teljesen biztosak vagytok benne, hogy nincs olyan méret, amit inkább jobb lenne előre tudni, mert annyira szélsőséges és kiábrándító, hogy szeretnétek minél gyorsabban és minél nagyobb ívben elkerülni a tulajdonosát, hogy semmiképp ne kelljen megpillantanotok a kérdéses hímtagot?

Ha van ilyen méret, mekkora az, amit már tényleg jó lenne inkább előre tudni, hogy ne csak a hálószobában derüljön ki, akár mert túl kicsi, akár mert túl nagy (ha van olyan egyáltalán, gondolom, ez a ritkább eset)?

Ha valaki ilyen mérettel rendelkezik, azt mégis mikor a legjobb közölni veletek, az ismerkedés mely szakaszában kerüljön ez szóba?


Köszönöm előre is az őszinte, értelmes válaszokat.



2022. dec. 7. 18:55
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
91%

"Teljesen biztosak vagytok benne, hogy nincs olyan méret, amit inkább jobb lenne előre tudni, mert annyira szélsőséges és kiábrándító, hogy szeretnétek minél gyorsabban és minél nagyobb ívben elkerülni a tulajdonosát, hogy semmiképp ne kelljen megpillantanotok a kérdéses hímtagot?"


Igen, teljesen biztos. Ugyanis akibel én oda eljutok, hogy lássam a "becses testrészét", azzal bőven vagyok olyan kapcsolatban, hogy ez ne zavarjon. Komoly kapcsolaton kívül én nem fekszem le senkivel, ott meg már 1000 más sokkal fontosabb dolog eldőlt.

Én megértem, hogy sok férfit ez zavar, ahogy a nők nem kevés részét szintén zavarja a mellmérete. De ismerkedős fázisban ezzel előjönni csak azt bizonyítja, hogy a férfi olyan szinten komplexusos, hogy inkább szexuálpszichológusa lenne szüksége, nem mellesleg a szexuális kultúrája sem lehet túl magas...

2022. dec. 8. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:
91%
Szerintem kicsit illetlenség az ismerkedést ilyen információval kezdeni. Nekem se igényem előre beszélni róla, inkább voltam eleinte kíváncsi a személyiségére. Úgyis ahogy ismerem meg úgy fog előttem lecsupaszodni mind lelkileg mind testileg és ráér akkor szembesülnöm, és valszneg akkor nem fog zavarni ha átlag méretnél kisebb, vagy épp nagyobb, mindent meg lehet oldani, beszélni
2022. dec. 8. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!