Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nagyszüleim szeptemberben házasodtak, júliusban már született is keresztanyám. Miért nincs ilyen a mai világban?
De kb. a szüleim házassága is olyan volt, hogy nem rögtön, de 3 hónap csúszással születtem én is.
Tehát a 60-as, 90-es években házasság után természetes volt, hogy jön is a gyerek. Ma meg nemhogy nem jön, de a párok már eleve éveket vannak együtt, mielőtt összeházasodnának.
"Amúgy ha csak a szex fontos neked, akkor ugye azzal vagy 4-5 partner farka után a hatodikkal, akivel épp jó a szex, tehát örökké vele maradsz? Csak mert hallottam olyat többször is, hogy hát igen, jó volt a szex, de minden más nem. Szóval ne hivatkozz már a szexre, ötvenezerszer le lett ez írva Papp Réka Kinga óta, aki ezt nyilvánosan is bevallotta, pedig ő aztán tényleg feminista harcos!"
Nme tudom ki az a nő. És nagyon érdekes gondolkodásod van. Nem akarom, hogy fájjon = nekem a szex a fontos. Most már egészen biztos, hoyg férfi vagy.
De amúgy még mindig azon röhögök, hogy a 90-es évekről úgy beszélsz, mint a Farm, ahol élünkről. XD Komolyan, még 30 évesek is alig vannak, akik akkor születtek. És az is csak aki a legeslegején. XD XD
Egyébként minden általános sikolai osztálytársam szül, pont inkább azt látom, hogy ez még mindig gyakori, a felét ott is hagyta a pasi mondjuk.Még a gimis osztálytársaim egy része is, pedig az évfolyamunkról csak 2 ember nem ment egyetemre, tehát mindenkinek volt egyéb életterve. Szóval nem is úgy van, ahogy mondod. Társadalmi osztályok vannak, ez sokkal bonyoultabb.
"Te szexeltél már életedben? Szerinted a gyakorlat ugyanaz, mint beszélni róla?:DDDDDDDDDD"
Levelezőn tanult úszni.
"ok engedtek meg egyre tobb mindent a noknek"
Mintha a nő a férfi tulajdona lenne :D
"nemtudom a jogok hogy jonnek ide"
Elég baj. Ez az egyik legnagyobb a baj a világban, az emberi hülyeség. Ekkora fogalmatlansággal, éy az összefüggesek ilyen szintű át nem láasával legalább ne dicsekedj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!