Ronda férfiként, elfogadjam, hogy jobb ha egyedül maradok?

Igazából már régebben elment a kedvem a társkereséstől, mert mindig lepattintottak a nők egy-egy találkozást követően. Mikor megérdeklődtem a miértjét ilyen válaszokat kaptam: nem vagy jó pasi, túl félénk vagy, nem tudsz feloldódni. Szóval, mindig volt valami, ami miatt megszületett a nem. Aztán leálltam a társkereséssel. Bezárkóztam, és görcsösen próbáltam elfogadni a tényt. Néha viszont fellobban a parázs, és ráeszmélek, hogy mégsem jó így. Azán eszembe jutnak ezek a dolgok, amik történtek, és akkor nem tudom, mitévő legyek. Azóta kinézetileg tök sokat változtam, de én úgy látom, még borzalmasabb lett sajnos. Másik része a dolognak, hogy 42 éves vagyok, öreg. És hiába annyira nem látszik rajtam, de mégis öreg. Nem is tudom, talán gyerek koromban voltam utoljára boldog, azóta csak örlődöm. Úgy döntöttem, hogy elszenvedek még pár évet, és aztán befejezem ezt a pocsék életet, de végleg, mert így bezárva kegyetlen élni.