A nők mikor veszik észre, hogy a netes társkeresésben tanúsított magatartásukkal a pszichopatákat és fuckboyokat jutalmazzák?

Ugye netes társkeresésben mindig jön az a "jó tanács", hogy ha valaki visszautasít, akkor szarni rá, menj a következőre, ne vedd magadra a dolgot, keress egyből más nőt.

Csakhogy az elutasítás fájdalmas dolog. Ősi ösztönöket idéz, az ősember félelmét, akit kivetett a horda, és aki egyedül pusztulásra van ítélve. Aki mást mond, vagy hazudik, vagy pszichopata.

Na és itt jön képbe, hogy a normális emberek, akikben rossz érzés társul az elutasításhoz, az x-edik ghostingolás vagy matchelés utáni le-se-szarás után torkig vannak a netes társkereséssel és hagyják az egészet a fenébe. Kik maradnak? Akik semmibe veszik az elutasítást, épp azért, mert aki elutasítja őket, szintén semmit sem jelent nekik. Egy húsdarab, amit bármikor le lehet cserélni. Ez pedig az érzelem nélküli pszichopatákra jellemző.

Aztán meg a nők részéről megy a sírás-rívás, hogy nem találni komoly kapcsolatra férfit, meg átverték, kihasználták őket. Pedig pont a túlzott elvárásaik, a "száz férfiból 99-et balra húzok" mentalitás játszik ebben szerepet.

Szóval sírás rívás helyett vagy reálisabban kéne szelektálni, vagy a tinderezés helyett élőben ismerkedni, ahol nem a pszichopatáknak áll a zászló.