Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon szemét voltam, hogy ezt mondtam?
Egy női kollégámmal egymásba szerettünk, aztán részben egy nézeteltérés miatt, részben pedig azért, mert kollégák vagyunk, ő úgy döntött, hogy mégsem szeretne többet, pedig eleinte ő kezdeményezte az ötletet.
Ez abban maradt de eléggé fájt nekem, mert ha nem akart semmit, akkor nem kellett volna hagyni eszkalálódni sokáig.
Pár hónappal később összejött egy másik férfival. Ez a férfi nagyon más, mint én. Én egy visszafogott, elegánsabb megjelenésű, szellemi karrierjét ambiciózusan építő, introvertáltabb egyén vagyok, kifejezetten intelligensnek tartanak az ismerőseim, ő pedig egy teljesen extrovertált, minden héten többször bulizni, iszogatni járó, bőrdzsekis, magát kemény csávónak mutató, BMW-vel menőző ember, akinek nincsenek hosszútávú céljai az életének építésében, egy gyárban kézimunkázik, de legalább van kockahasa amit előszeretettel mutogat instagramon a BMW-jével együtt és focizik.
Szóval teljesen más egyéniségek vagyunk. Miután ezt megtudtam, szóvá tettem az egyik kollégámnak, hogy az nagy baj, hogy ilyen embert választott magának, így már azt mondom nem is illettünk volna össze, teljesen más értékrendszer, én az ilyet nem értékelem.
Ettől a kollégától sajnos ez a véleményem tovább került és megtudta a nő és a hozzá közel álló női kollégák és most ki vannak akadva rám. Mérges az összes, hogy én így vélekedek.
Szerintetek ez tényleg szemétség volt? Amikor azt megfogalmaztam, még erősen cenzúráztam is magam ahhoz képest, amit ténylegesen gondoltam, szóval az még rosszabb, de így én nem érzem, hogy olyan hatalmas vétség lenne. Ráadásul nem is feltétlenül kellett volna eljutni hozzá az, amit mondtam. Még azon sem lepődnék meg, hogy ők küldték rám ezt a kollégát, hogy kérdezzen ki engem.
"szellemi karrierjét ambiciózusan építő, introvertáltabb egyén vagyok, kifejezetten intelligensnek tartanak az ismerőseim"
Ez az írásból nem jött át.
A lényeg, hogy vérzik az orrod, mert a másik pasi olyan dolgokban jó, amikben te nem. Emellett úgy érzed, hogy ami neked az erősséged, az semmibe lett véve.
Szerintem nem voltál szemét, mindenkinek meg lehet a véleménye, amennyiben valóban így fogalmaztad meg, mindenféle negatív jelző nélkül, akkor nincs ebben semmi. Az más kérdés, hogy mások valószínűleg ugyanazt vonták le belőle, amit én, az meg nem túl vonzó, vagy pozitív rád nézve. Ugyanakkor ez is természetes reakció. A többség kb így reagált volna.
5-ös,ezt hogy érted? Ismerősöd a kérdező vagy mi?
Kérdező, szerintem nem volt egyértelműen szemétség, te csak elmondtad a véleményed.
De ezek szerint annyira nem ismertétek meg egymást a kolléganővel, mint kellett volna, mert ha ő is beléd szeretett, ahogy írod, akkor úgy tetszettél neki, ahogy vagy. Tehát feleslegesen sarazod, ha most viszont egy tőled teljesen eltérő külsejű, gondolkodású, életmódot folytató emberrel van együtt. Ez tetszett meg neki és kész. Kár ezen agyalni vagy összehasonlítani magadat vele. Lépj túl rajta, engedd el. Keress te is valaki mást. Ennyi.
A nagy baj inkább nekem nagy baj, hogy hitegetett sokáig hogy én vagyok a típusa aztán mégsem - bár neki is lehet nagy baj, ugyanis ilyen személyből én nem nem nézem ki azt, hogy sokáig tartó jól működő szerelem lehet vele és az élettapasztalatom alapján az ehhez hasonló emberekkel nem is szokott lenni.
De legfőképpen arra gondoltam, hogy ha azokat az értékeket tartja fontosnak, amik neki vannak, akkor miért foglalkozott velem...
Persze nem ismertük egymást olyan nagyon, szinte első látástól kezdődött ez az egész de lassan alakulgatott ki, hónapokon keresztül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!