Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Van esélyem nála vagy sem?

Figyelt kérdés

Van egy lány aki már régóta tetszik, kétszer randiztunk jól érezte magát Ő is meg én is. Csak aztán elég csúnyán lebetegedtem és mondtam, hogy nem szeretnék találkozni amég nem vagyok jól mert engem zavar. Ő szerintem azt hitte kamuzok. Mire jól lettem már érdektelen volt. Illetve bunkó is voltam.

Később lefeküdtem egy közös barátnővel, az lett volna a taktika, hogy ez a lány azt mondja annak aki tetszik, hogy nagyon jó vagyok az ágyban és hátha a másik lány is meggondolja magát. Persze fordítva sült el. Mindenhonnan letiltott meg azt mondta nem vagyok normális.

Most ismét egy közös társaságban voltunk, meg is kérdeztem nem zavarja ha megyek azt mondta nem. Illetve később azt is, hogy "Mi van veled, hogy most normális vagy?" Meg mikor próbálkoztak nála faszik akik nem tetszettek mindig azt mondta, hogy a "barátommal vagyok és akkor odahúzott magához", nyilván kamu volt de azért jól esett.

Végülis aztán szétváltunk, és később felhívott, hogy merre vagyok fussunk még össze, de aztán csak beszélgettünk. Azt tudom, hogy nagyon tetszek neki, de a személyiségem nem vonzó.

30 F



2022. júl. 31. 21:11
 1/3 anonim ***** válasza:
82%

Ez most kamu kérdés akar lenni? :D Úgy akarsz befűzni egy lányt, hogy egy másik csajjal fekszel le? :D

Poénnak mondjuk jó.

2022. júl. 31. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
56%
Jóó reggelt🥳🥳 ideje felkelni
2022. júl. 31. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%

Neked még sose volt nőd, igaz? Kb.16fölött minden pasi tudja, ha le akar rázni egy nőt, a legbiztosabb módja, hogy lefekszik egy barátnőjével. Onnantól garantáltan egy nulla lesz a szemében.

Azt meg azért játsza el, hogy a pasija vagy, hogy lerázza a többi kretént. Ne láss bele többet. Erre még jó vagy, erre fel tud használni.

2022. júl. 31. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!