Szerintetek ez alszentseg vagy aljassag?

19, az elején volt baj elég, ha nem vagyok annyira fiatal és szerelmes, rég otthagytam volna, mire felállt érzelmileg a padlóról.

De, nem kifejezetten a külseje miatt volt gond, persze az se tette magabiztosabbá. Csúnyán elbántak vele korábban és ez komoly önértékelési gondokat okozott, amiből jött a féltékenység, túl kontrollálás, hiszti, veszekedések. 4 hónap után már ott tartottam, hogy szakítok. Aztán helyre billent és nagyjából rendbe jöttek a dolgok. 5 évvel később az, hogy az elején az alapokat nem, vagy súlyosan hibásan fektettük le, szakításhoz vezetett, addig is hullámzó volt a helyzet. Egy évig külön voltunk, most jó másfél éve újra együtt, új alapokkal, kategóriákkal jobb kapcsolatban. Az biztos, hogy még egyszer nem kezdenék olyannal, akinek az önértékelése, önbizalma sérült.

De, maga a külső adottságok közti különbség nem okoz és a legelejét leszámítva nem is okozott gondot. A környezetem meg jobb híján elfogadta és nem tesz megjegyzéseket (kivéve anyát... Dehát ez ilyen).

23, az utcán tuti elsétáltam volna mellette, sőt az első benyomásom is az volt, hogy semmi extra, felejthető. Aztán, mivel össze voltunk zárva egy kisbuszba 26 órát és rajta kívül csak egy srác volt kb korombeli, így beszélgettünk, hülyültünk, a kommunikációskészsége jól fejlett és a humora is tetszett. Tulajdonképpen ezzel fogott meg és azzal, hogy laza volt, helyén kezelte a helyzetet. Aztán, vissza is 26 órát utaztunk, hasonló felállásban, ami az utasokat illeti, így, mire hazaértünk már szerelmes voltam és pont nem érdekelt, hogy néz ki.

De ehhez az kellett, hogy ne nyomuljon. Valószínűleg hamar zártam volna rövidre, ha nem kezel semlegesen, ha nem "barátkozik", ha nem hagy időt, hogy a jelleme fogjon meg, hanem egyből, mint férfi közelít. Az ilyesmit amúgy se díjazom. Mi alapján kezdeményez valaki, akivel két szót nem váltottam még?

Szóval, sok összetevős volt a képlet és komoly szerepe volt a szerencsének.