Miért az olyanok jönnek be, akiket ésszerűen kerülnöm kellene?

Én a magam esetében a szar gyerekkorra, családi mintákra tippelek.

Apám szerintem sosem szerette anyámat, 4 éves koromra meg is szabadult tőle, amiért a mai napig hálát ad, hogy sikerült, onnantól kerülte, mint a leprást, vele együtt engem is. 10 éves koromtól van egy nevelőapám, az is egy nagyon rossz kapcsolat.

Én ezt néztem végig. A normális, engem esetleg akaró férfiak, akik talán szépen, jól bánnának velem nemcsak nem érdekelnek, hanem általában irtózom tőlük, de akinek nem kellek, különösen aki foglalt is, na azokért kb. meghalnék, hogy legalább csak egy kicsit megkapjam őket. Most is egy nős férfinél kuncsorgok egy következő találkozásért, mert még mindig inkább ő, mint valaki, akinél még egy mise a templomban is jobban megmozgat... Az észérvek, az azok alapján való belátás itt marha kevés...

"társadalmi megfelelés van rajta"

Brrr.

Ahogy elnézem, neked se volt soha a hobbid az olvasás.

Én (#21) nem hiszek abban, hogy a terápia segíteni tudna.

Most is tudom, hogy ez így nincs rendben, meg hogy azzal az "aranyember" Petivel milyen remek kapcsolatom lehetne, míg a "szemét" és nős Tomitól soha semmit nem várhatok. (Fiktív nevek.) És? Hiába, ha alig bírom rávenni magam, hogy találkozzunk Petivel, ha sikerül is, legfeljebb 1-1,5 órát bírok ki vele, de az már nagyon szenvedős, utána pedig legalább 1 hét kell, hogy meggyőzzem magam az újabb találkozás kapcsán. Míg Tomival alig várom, hogy találkozzunk, és már annak is örülök, ha egy "Szia, hogy vagy?"-ot dob vagy csak megérinti a karomat, a többi történésről nem is beszélve...

Semmilyen terapeuta nem fogja tudni elérni sehogy, hogy az érdekeljen és vonzzon, akinek észérvek alapján kellene, és hidegen hagyjon, akinek ugyanilyen alapon nem kellene.

"Én (#21) nem hiszek abban, hogy a terápia segíteni tudna."

Mert jól láthatóan valami teljesen téves koncepciód van arról, hogy mit is foglal(na) magában.