Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hashajtó után a gyógyszertárosnő telefonszámát elkérni? A nő mit gondolna rólam?
26 körüli lehet ő is, mindig néz, mosolyog rám. Érzem hogy van valami közöttünk.
Kb 9-en vannak, ebből csak 3 áll a pultnál (3 sor van), mindig más, a többiek hátul csinálnak valamit, ők nem látszódnak. Havi kétszer megyek egy allergia elleni gyógyszerért, gyakrabban nincs ott minthogy ott van, de már megjegyezte a nevem, emlékszik hogy mit szoktam kérni, egyedül ő emlékszik. Ha épp ő van a pultnál de nem az ő sorába hívtak engem, akkor átmegy oda és direkt átveszi a kollégájától az én ügyemet, pedig nem szoktak ilyet csinálni.
Ha nem is ő van a pultnál hanem hátul tevékenykedik, de meghallja a hangom, máris előrejön hogy segíthet-e valamit.
Már nem láttam kb fél éve, azt hittem már nem dolgozik ott. Az orvos felírt nekem hashajtót, mert béltükrözésem lesz. Úgy mentem a gyógyszertárba, hogy csak most ne legyen ott. Hát persze hogy ott állt a pultnál. Azt hittem megúszom, mert a másik kollégánál, egy idős úrnál kerültem sorra, de megint átvett engem a csajszi, és mondta, hogy ő már tudja, hogy mit rendelek és készült is volna hozni. De aztán meglátták a nevemre szóló receptet: Hát ez nem az. Hashajtó. Az úr röhögött. A csaj - mivel átvette az ügyem - hozta, aztán még megkérdezte mosolyogva, hogy szeretnék-e valamit. Ez az a pillanat, amikorra elterveztem, hogy bármikor máskor elkérem a telefonszámát, de egy fosató után nem fogom.
Persze nem tudhatja, mire lett nekem felírva. Béltükrözés, de más miatt is szoktak szerintem ilyet szedni, pl gondolom székrekedés, vagy ha valaki mérgezőt evett. Nem sokkal rózsásabb az sem.
Úgyhogy most sem kértem el a számát. De nem volt érezhető rajtam semmi szégyenlősség, ami amúgy szokott lenni, mert ma úgy mentem oda, hogy nem is akarok hódítani. Mosolyogva átvettem aztán szia. Humoros volt a helyzet...
Kíváncsi vagyok a csaj fejében ezek után mi játszódhat le... gondolom nem akarta volna ő sem, hogy a kollégák előtt egy fosató után még elkérem a telefonszámát. Következő menet pár hét múlva megint, ha éppen ott lesz, de akkor már a szokásos gyógyszeremért. Vajon mit fog gondolni akkor...
Ha előrejön, beszél veled külön pár mondatot az már jó jel. Ha csak szimplán mosolyog az a vevőnek szól - mint mindenki másnak.
NE a telefonszámát kérd el, hanem 1-2 vicces, kedves megjegyzést tegyél és figyeld a szemeit. S vesd fel hogy a gyógyszertáron kívül is összefutnál vele - ha igent mond na akkor cseréljetek majd számot hogy ne zavard munkaidőben a részletek megbeszélésével.
Szerintem jobb hogy hashajtó vettel nem pedig viagrat receptre. Ez mindenképp pozitívum.
Viccet félre.
Szia!
Szeretnélek elhivni vacsizni. Mi a telefonszámod?
Tádááám. Ennyi. Nem kell ezt túl ragozni. Odamesz elkéred,néha adja akkor király ha nem akkor elkéred másét. Miért aggodsz olyanon ami meg se történt?
33/F
Nem olyankor akartam elhívni, amikor hashajtót kérek. De talán mindegy, mert szerintem emlékezni fog erre máskor is.
Névtáblákat nem szoktam keresni, mióta egyszer egy nő azt hitte hogy a mellét vizsgálom és elvágtam magam nála egész napra a közös túrán, pedig nem is akartam tőle semmit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!