Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Társkeresési problémák » Más is érzi úgy, hogy egykor...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Más is érzi úgy, hogy egykor nem becsülte meg a lehetőségeit és később szív emiatt?

Figyelt kérdés
Egyetemista koromban több lánnyal is sikerült összejönnöm, de valahogy mindig úgy éreztem nem akarok túl mélyen elköteleződni (gyerekkori kötődési sérelmek, mindegy nem megyek bele részletekbe) és nem alakítottam ki hosszútávú kapcsolatot egyikkel sem. Most meg így 28 évesen teljesen új környezetbe is kerültem és valahogy úgy érzem jó lenne valami perspektivikusabb párkapcsolat, de egyszerűen már nem jönnek úgy a lehetőségek, mint akkor. Valahogy nem találom azt a közeget ahol csinos 25 év körüli nőkkel lehetne ismerkedni, a táncon, túrákon is a harmincas korosztály van leginkább. Egyetemista közösségekből már kilógok, de igazából sok nagyon intelligens, értékes nővel beszélgettem a harmincas korosztályból csak nem az lenne a célközönség. Azt érzem kicsit elment az élet mellettem és most már sokat fejlődtem tudatosság, önértékelés szempontjából, de hatványozottan jobb lett volna 5-6 évvel ezelőtt ezen a szinten lenni és az akkori lehetőségekből választani, mert egyszerűen könnyebben kerültek elérhető közelségbe lányok, mint most.

2022. márc. 30. 23:57
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Ne ostorozd magad amiatt, amit a múltban nem tudtál.

Amúgy akkor sem feltétlen lenne igazad... Nekem pl 21 éves koromban lett barátnőm, és 7 évig tartott a kapcsolat... Most 29 vagyok és ugyan ott vagyok, ahol a part szakad.

2022. márc. 31. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
27%
Nekem a gimis évek hiányoznak. Ha akkor összeszedem magam és megpróbálok összejönni azzal az osztálytársnőmmel, akibe az osztálytalálkozónkon szerettem bele nemrég és jöttem rá milyen fontos nekem, akkor lehet most boldog ember vagyok és nem olyan aki meg akar halni, mert a lány már elvileg foglalt...
2022. márc. 31. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
33%
Én azt bántam meg, hogy fiatalon nem szexeltem. Pl sohasem volt tapasztalatom tini lánnyal. Ezt hiányolom az életemből.
2022. márc. 31. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
62%

Soha nem gondoltam volna, hogy a piac ennyire elb@szódik. Fiatalon minden forrás arról beszélt, hogy 30 után könnyebb lesz, amit egyébként láttam a környezetemben is.


Nincs értelme okolni magad azokért a hibákért, amikről nem tehetsz, mert fiatalon az ellenkezőjét hallottad és láttad a való életben.

2022. márc. 31. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
8%
Más kérdés, hogy nem a korunkkal van gond, hanem a szabályozatlan piaccal és férfiakat figyelembe nem vevő politikával.
2022. márc. 31. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
90%

A célcsoportod épp kapcsolatban van azokkal, akik nem féltek elköteleződni. Készülnek az esküvőre, terhesek vagy kisbabáznak.

A csinos harmincasok meg azok, akiknek nem jött össze az első tartós kapcsolat. Vagy elváltak/szakítottak, vagy eleve nem is volt. Például mert hozzád hasonlóan csak kiélvezték a fiatal éveik, és most meg nehéz ismerkedni.

Gimiben, fősulin még sok a szingli, sokan keresnek párt, nyitottak az ismerkedésre. 25-től 35-ig ritka, a többség tartós párkapcsolatban van. Utána lesz gyakoribb, hogy újra kikerül a párkapcsolati piacra. De még olyankor is több a foglalt.

Eleve olyat nehéz találni, aki szingli.

Erre lenne remek fórum a társkereső, de a felhasználók miatt kuka.


Esetleg próbald meg, hogy beszélgetsz ismerősökkel, hogy szeretnél komoly kapcsolatot, családot, gyereket, stb, és ilyenkor esélyed van, hogy ő ismer szingli nőt, és szívesen bemutat. Még ez működik talán a legjobban, mert eleve csak olyannal fog összeboronálni, akivel szerinte összeilletek.

Vagy bízol a véletlenben.

2022. márc. 31. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
59%
Banom, hogy regebben komoly kapcsolatban gondolkoztam es az akkori kapcsolataim miatt kihagytam lanyokat. Mai fejjel, aki bejon es viheto, azt vinnem. Hiaba hangoztatja sok no, hogy komolyat akar es mebecsuli a komoly pasit, ez igazabol kevesnel jatszik.
2022. márc. 31. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:

#6

Igen, ez logikus felvetés csak mint írtam új környezetbe kerültem 2 évvel ezelőtt a munka miatt így a régi baráti kapcsolataim is sajnos háttérbe szorultak. Azt akartam, hogy járjak közösségekbe, ahol a közös érdeklődés közel tud vinni a másikhoz, mert szerencsére nincs baj a kommunikációs képességeimmel, tudok könnyen interakcióba kerülni másokkal, viszont valahogy tényleg ez van, amit mondasz, hogy a célcsoportom már valószínűleg esküvő előtt áll és elkerüljük egymást.

2022. márc. 31. 09:33

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!