Hol a párom? Lehet siránkozás, lehet kéménybe korommal... Vagyok fent társkeresőn, viszont félek ott írni, nehogy felismerjenek. Ezek a gondolatok a barátnőmre tartoznának... A lényeg: senki sem vállal fel engem a hibáimmal.

Pedig én "csak" szeretetet kérek. Önmagában ez nem perspektíva, nem kecsegtetek sok jóval, hátránnyal is indulok számos tekintetben.De nagy a világ. Valahol csak van, aki legalább ennyire vágyik a szeretetre és nem vagyunk egyik a másiknak megalkuvás, lemondás egy életre, hanem win-win a felállás. Tudom, nem könnyű. Nem érdemlem a jót. Viszont olyan csalódás, hogy a szeretetem nem kell senkinek, én nem kellek. Csak a gyerek, a szex, a jövőépítés. Persze, ezek alapvető célok, jogok, mindenkinek kívánom, hogy jusson. Magamnak is. A szeretet után. Lehet rosszul látom; és nem is rangsor ez nálam, inkább pont ez a baj: hogy csak ennyire futja. Ez a helyzet engem demotivál. Ha tényleg senkinek nem kellek, kár csinálnom bármit is. 0 vagyok, tényleg. De vagyok. Ez miért nem elég. A többségnek nem, OK. Nem is baj. De már nagyon hiányol. Sajnálom, hogy nem vagyok normálisabb és hogy nem tudom, téged mennyire érdekellek, örülnél esetleg nekem. Nem tudok csajozni. De melletted maradok, amíg szeretsz. Szeress örökké!