Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk, mivel tudná felkelteni a figyelmeteket egy lány, hogyha ismeretlenül rátok írna?
Vigyázat. Hosszú lesz 😅
Tinderről lenne szó. Én is ráfanyalodtam, de nagyon úgy voltam vele, hogy kitartok amellett, hogy a fiú kezdeményezzen. Telt múlt az idő, az elején még lelkes is voltam, mert viszonylag szépen gyarapodtak a párbaállások. Na és itt kb. véget is ér a sikertörténet. A fiúknak csak nagyon kis töredéke volt hajlandó írni. És közülük is, aki írt vagy külföldi volt, (Még nem vagyok olyan szinten sajnos semmilyen nyelven, hogy így vágjak bele az ismerkedésbe.) vagy egész jól elbeszélgettünk, de a szándékoknál hamar kiderült, hogy nem fog működni, vagy pedig (és ebből volt a legtöbb) jött a Sziamizu? Hogyvagy? Mitcsinálsz? című történet. (És igen, tudom. Nagyok az elvárások a fiúk/férfiak felé. Meg mi se tudunk jobbat stb. Valahol jogos, de ilyen szöveggel én se kezdeményeznék senkinél. Szerintem ezeknek a kérdéseknek, csak akkor van értelme, ha valakit már ismertek és tudtok érdemben mesélni egymásnak. Szóval ezekből nem is lettek nagy beszélgetések.
Épp ezért is kérdem, hogy mi az amivel elindíthatnék nálatok egy érdemi beszélgetést? Mivel úgydöntöttem veszem a bátorságot és én fogok kezdeményezni.
Köszi, aki végig olvassa.
20/L
Hogy mit írjál, azoktól a nőktől kérdezd meg, akik itt rendszeresen azért rinyálnak, amiért a férfiak sziamizuval elintézik az indítást. Nyilván ők tudják, hogyan kellene.
Amúgy amíg fenn voltam Tinderen, minden egyes nő, aki rám írt, egy sziát erőltetett ki magából. Kivéve egyetlen nőt, de róla idővel kiderült, hogy teljesen bolond, úgyhogy hanyagoltam.
Pontyfényképpel és gérvágóval.
Belgásan!
Szerintem sokan megcsömörlöttek abba, hogy ha egyáltalán van matchük, azok sem válaszolnak. Ne vedd magadra! Csak segít átlátni a dolgot.
21F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!