Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért baj a nőknek ha egy férfi 37 évesen szüleivel lakik, viszont teljesen önálló, sőt még a szüleit is ő látja el (moss, főz takarít rájuk)?
Párom is a szüleivel élt, mikor összejöttünk. 34 éves volt akkor és ő látta el a szüleit. Engem egyáltalán nem zavart. Férfiasabb volt a szememben, mikor az anyukája levágott lábát (illetve annak a helyét) ápolta. Nekem ez többet jelentett, minthogy nem tudtam előtte bugyiban parádézni akármikor. Jobban megismertem a páromat, minden oldalát. Bár mi már évek óta ismertük is egymást, mikor összejöttünk és tudtam, hogy nagyjából mi a helyzet.
Szülei azóta elmentek, mi meg több mint 5 éve vagyunk együtt.
De amúgy ha nem lettek volna betegek a szülei, engem akkor sem zavart volna ez. A szülőkkel való lakást általában mindenki egy 2 szobás panellakásban képzeli el. Nos, itt nálunk nem ez a jellemző, hanem a nagy, többgenerációs családi ház, ahol nagyon nem kell a másik életébe belemászni. Én is ilyenben lakom. Legtöbbször külön bejárat és lakrész van. Az meg anyóson múlik, hogy mennyire akar belemászni a fia életébe. Sok történet van, ahol különélve is belemászik, ne éljünk már illúzióban...
Nos ha azt írod neked kell segíteni a szüleid akkor ez olyan mintha már örökre szólna …
Ez rosszabb eset mint az hogy nem költöztem el még mert nem votl kivel egyedül pedig nem akartam.
Persze érthető ha segíted őket de a saját életed rovására ?
Nekem nem lenne alapvetően baj. Persze azért kérdés az, hogy:
- mennyire rángatják dróton a szülei / mennyire számíthatok arra, hogy megvéd, ha a szülei ok nélkül vagy jogtalanul fúrnak (sajnos ezt első kézből tapasztaltam meg egy anyupicifiacskája lányaként, hogy milyen egy ilyen férfi mellett az élet... kösz, de nem kérek belőle)
- arra számít-e, hogy majd a jövőben én majd beköltözöm oda, ha összeköltözésre kerül a sor (én semmi szín alatt nem költöznék össze anyóssal-apóssal)
- érezzem rajta azt, hogy nem használ ki, amiért nekem saját lakásom van (azaz: ne akarja betenni a popóját a lakásomba úgy, hogy nem ad érte semmit cserébe, ne akarjon belőle tulajdonrészt, ne azt érezzem, hogy b...ni jár át, és cserébe még én vendégeljem meg mindig... jó pont, ha azért én is át tudnék járni hozzájuk, és néha azért megtesz annyit, ha a falak nem túl vastagok náluk, hogy havi-kéthavi 1x elküldi az ősöket moziba / színházba / étterembe... vagy legalábbb akkorra szervez egy találkát, ha a szülők nincsenek otthon, hogy azért ő is meg tudjon vendégelni)
25 Az alul felül szomszédokhoz semmi közöm nem fognak fel kopog ni, hogy “ kisfiam vigyél el Annus nénjèdnél de azonnal “ vagy “ vigyel fodrászhoz” vagy szereld meg a mosogatót……
Nagyon nem mindegy kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!