Hogyan kezdjen el ismerkedni egy olyan 24 éves lány akinek még nem volt barátja?

Én 23 éves koromig voltam hasonló helyzetben. Velem is az volt (vagyis még mindig az, a személyiségem nem változott) a baj, mint amit az előző válaszoló írt: visszahúzódó vagyok, nem feltűnősködök (sem viselkedés, sem öltözködés/kinézet terén), nem én vagyok a társaság középpontja, nem "kelletem" magam. Ha valaki ilyen, akkor nem próbálkoznak nála férfiak ezrei, maximum azok, akik amúgy is mindenkinél bepróbálkoznak, aki él és mozog. Az meg elég lehangoló, ha valaki úgy "mozdul rám", hogy köztudott tény, hogy előtte már minden ismerősömnél vagy az egész egyetemnél nyomult, én vagyok az utolsó a sorban, mert még én is jobb vagyok, mint a semmi.

Személy szerint én rájöttem, hogy képtelen vagyok idegenekkel ismerkedni, akár élőben, akár társkeresőn. A baráti/ismerősi társaságomban próbálkoztam, többször eljártam velük ide-oda, nyilván velük azért felszabadultabban tudtam viselkedni (már egyáltalán az a tény megnyugtat, hogy velük van miről beszélni...), mint valami 2 perce megismert emberrel. Egy sráccal jóban lettünk, többet beszélhettünk, egyszer elhívott randira, azóta együtt vagyunk.

Ugyanmár hagyjuk ezt a "visszahúzódó" vagyok dumát. Ismerek, ismertem olyan csajokat akik nagyon kis halkszavú, introvertált, "alig mer létezni" típusok voltak, mégis MINDRE nyomultak a fiúk. A legtöbb normális, de még a nem normális srácok is imádják a csendes, visszafogott (vagy legalábbis annak tűnő) lányokat és kezdeményezni is fognak náluk. A gond az lehet, ha a csaj abszolút nem veszi a jelet, nem érti, hogy akarnak tőle valamit vagy extrém magasak az elvárásai. (Inkább az utóbbi szokott lenni.)

Olyan ronda nő meg nem létezik akire ne nyomulna abszolút senki. Max ha kinn él a tundrán az északi sarkkörön tök egyedül...

Hétvégén egy kb 160kg-os (nem vicc) csajra nyomult nem is egy srác, saját szememmel láttam.

Esetemben nem volt semmilyen "jel", amit vehettem volna. Mindenhol a társaságommal, az ismerőseimmel beszélgettem, ahol egyedül voltam, ott nem szólt hozzám senki, nem jöttek oda (amiért nem hibáztatok senkit, én sem szoktam ismeretlenül odamenni másokhoz). Ha látásból ismert társaságba mentem, akkor legfeljebb köszöntek, ahogy én is nekik, aztán mindenki visszatért az ismerőseihez vagy inkább a telefonját nyomkodta. Senki soha nem kereste a társaságom, nem próbált beszélgetni velem.

Mondjuk olyan helyekre nem jártam soha, ahol "nyomulni" szokás a másikra (bulik meg hasonlók). Kb. a gimis és egyetemi éveimről írtam le a tapasztalataimat.