Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tényleg ennyivel rosszabb férfiként a társkeresés?
Gondoltam, hogy férfiként kisebb a kínálat és kevesebb a lehetőség, de meglepődtem, hogy mennyire gyenge a felhozatal. Női ismerősöktől sokszor hallottam, hogy mennyi kattant pasi van a neten és alig találni értelmeset, de amikor kiléptek egy kapcsolatból, szinte mind pár hónap alatt találtak valakit. Sokszor akár 1 hónapon belül is.
Na, én most pasiként adtam kicsit visszafogottan erre a fejem és nekiálltam neten ismerkedni. Nem volt konkrét célom, hogy akkor én most görcsösen gyorsan felszedek valamit, inkább csak kíváncsi voltam és próbáltam új embereket megismerni.
Ami a leginkább meglepett: A lányok közel fele foglalt volt és úgy akart volna valamit! Barátilag kezdtünk el beszélgetni és egy napon belül felhozták a dolgot.
A másik dolog, ami nekem fura volt, hogy nem igazán tudtak miről beszélgetni. Gyakoriak voltak az 1-2 szavas válaszok és amikor normálisan leléptem volna, mégis azt hangoztatták, hogy dee, velem ismerkedni akartak. Aki esetleg érezhetően nem volt érdektelenebb, ott sem nagyon volt téma. Akármiről pár mondatos véleményük volt csak, mélyebb beszélgetésekbe pedig bele sem tudtak menni. Mondjuk sorozatok terén bírták az épp népszerű netflixes dolgot, amiről annyit tudtak írni, hogy jó és ennyi... (És ez még nem is mély téma.)
Ennyire kevés neten az értelmes, tájékozott, jó kommunikációs képességű csaj? Megértem, hogy férfiakból sem főnyeremény mindenki, de ott legalább van egy csomó jelentkező és a nagy számok törvénye talán jobban játszik.
A társkeresés eleve hülyeség.
A társunkat nem kutatni kell, árkon-bokron keresztül.
12# Nem, ez egyszerűen csak megtörténik, hogy valakivel egymásba szerettek, ha éled az életed.
Egész más dolog beleszeretni valakibe, mint kutatni valaki után, akibe beleszerethetsz.
A társkeresés annyit jelent, mint fordítva ülni a lovon.
Miért érzem azt, kedves előző, hogy te egy kényelmes helyzetben lévő ember vagy?
Nem mindenkinek abból áll az élete, hogy elmegy boltba és ott ráugrik élete szerelme.
Lehet, hogy a társkeresők már csak ilyenek. Férfinak is, nőnek is. Én 10 éve ismerkedtem, akkor sem volt könnyű. Pedig akkor még nem volt gyerekem sem. Ha most nekivágnék, nem tudom, talán neki sem vágnék. Biztos, hogy 40 évesen, elváltan már nem lehet annyira válogatni, pláne, hogy most már kevésbé is alkalmazkodnék bárkihez.
Egyébként azt gondolom, hogyha társkeresőn van fent, és azt mondja kapcsolatban él, akkor az lekoptatós duma. Ha meg csak 1-1 szóval válaszol, akkor egyszerre több pasival is chattel, és épp nem te vagy a legérdekesebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!