Hosszabban elmesélem, hogy ismertem meg egy srácot ma este. A végén kiderült egy óriási bibi. Szerintetek vessem bele magam a dolgokba, hagyjam magam érzelmileg belemerülni, hátha át lehet hidalni a bibit? Vagy inkább limitáljam fejben a dolgokat?

Most voltam egy bárban, ahová egy baráti összejövetel volt szervezve. A mi társaságunk elég népesre duzzadt, mert mindenki meghívott mindenkit, így én speciel egy csomó embert nem is ismertem, és nem is beszélgettem mindenkivel. De volt egy srác (én lány vagyok) akit bár szintén nem ismertem eredetileg, de nagyon meg akartam ismerni...

Úgy volt, hogy eléggé késve érkeztem, leültem valahogy az én barátaim mellé, és aztán álltam is fel rögtön, hogy szerezzek magamnak piát. És amíg vártam a pultnál, a társaságunkat szemléltem, ki kicsoda, és kit nem ismerek.

És akkor megakadt a szemem ezen a srácon (akit még sose láttam), mert hogy nagyon jóképű volt. Lazán elmehetne modellnek vagy színésznek fej alapján. Nagyon szabályos, előnyös vonalú arca van, és hullámos sötétbarna haja, hozzá világoskék szeme. Már ültében is látszott, hogy magas is.

Visszaültem, és kérdeztem a többieket, ki az a srác? Személyesen nem ismerték, de mondták, hogy került ide, ki hívta meg. Az egyik lány mondta, hogy "szerintem is rohadt jól néz ki", pedig én nem mondtam semmi véleményt a fiúról, csak nyilván rájött, miért kérdezek róla. (Amúgy annak ellenére hogy azt írom, "fiú" meg "lány", 25-32 éves társaságról van szó. :D)

Na, de ettől kezdve kb. oda se tudtam figyelni a témára, annyira bekattantam. Csak az járt a fejemben, hogy tudnék vele megismerkedni? (Egy éve szingli vagyok, ugyanennyi ideje nem szexeltem, nem csókolóztam, ezért kattantam be annyira. :D)

Kicsit később egyszerűen csak fogtam magam, és átültem az asztalnak abba a végébe, ahol a kiszemeltem is ült. Normálisan gyáva lennék ehhez, de volt bennem két koktél. Kicsit furcsállták, miért jövök, hisz nem voltunk egy baráti kör tagjai, de elütöttem a dolgot poénnal, hogy az asztal másik végén uncsi a téma, csak politizálnak (ami nem volt igaz, egy szó politika nem hangzott el). De mellém állt a szerencse (bátraké a szerencse, aki mert az nyer, igaznak bizonyultak ezek a mondások) mert pont egy olyan, speciális témáról folyt a diskurzus, amihez nagyon is hozzá tudtam szólni. Így egy perc alatt már be is illeszkedtem, és nagyon jót beszélgettünk két órán keresztül. Ezzel a jól kinéző sráccal épp szemben ültem, és hát zavarban voltam elég rendesen... De vele is "összehaverkodtam".

Na, aztán ugye cirka két óra múlva készültek menni, köztük a jóképű legény is. Kérdeztem, merre mennek? Mondták merre, hát persze keltem fel én is, hogy velük tartok, ideje mennem nekem is. És elindultunk, aztán megint nagyon mellém állt a szerencse, mert úgy tíz perccel és pár utcával odébb mondta a kiszemeltem, hogy na itt elvállnak útjaink. Kérdeztem, miért, ő merre megy? És nagyon is tudtam arra menni, amerre ő, ezért mondtam, vele megyek, nekem is jobb arra. Így ketten köszöntünk el a többiektől, ők hárman mentek egy nagy csomópont felé, mi meg "édeskettesben" csendesebb környékre.

Baromira áldottam a szerencsémet, hogy sikerült vele kettesben lennem, de közben meg annyira zavarban voltam, hogy nem nagyon sziporkáztam. De azért tudtunk beszélgetni. De sajnos, nagyon nem kanyarodtunk flörtölős vizekre, és kezdtem megijedni. Végül, minden mindegy, lesz ami lesz, nincs veszteni valóm alapon megkérdeztem, lenne-e kedve találkozni velem?

Kb. így zajlott a beszélgetés:

Én: Lenne kedved találkozni? Elmehetnénk moziba a hétvégén, vagy ilyesmi...

Ő: Most hétvégén nem jó sajnos, de a jövő héten megejthetjük.

Én: Tényleg? (Itt őszinte döbbenet hallatszott a hangomon, amit később nagyon szégyelltem. :D)

Ő: Igen, tényleg. (Vigyorgott, amiért ledöbbentem. :D)

Nevettem, aztán bejelöltük egymást Facebookon. Kb. húsz perccel később búcsút intettünk, mert külön váltak útjaink.

Én a felhők fölött lebegve repültem haza, vigyorogva mint a tejbe tök, hogy randim lesz, vele! Nagyon bejön nekem. :D

Deeee... A fekete leves. Mikor hazaértem, ez az üzenet várt tőle:

"Szia! :D

Nem említettem, pedig muszáj tudnod, hogy szeptemberben külföldre megyek, tartósan. Talán évekre, talán végleg.

Ha emiatt nem szeretnél találkozni, megértem."

Lelombozva olvastam a sorait otthon, de rögtön visszaírtam, hogy attól még szeretnék találkozni, majd elválik, mi lesz. Visszaírt egy mosolygós fejet, meg hogy örül. Kérdeztem hová megy, azt írta Németországba. Kérdeztem, 100%, hogy megy? Azt írta 1000%, mert visszautasíthatatlan lehetősége nyílt.

Hát, ez van, semmi sem lehet fenékig tejföl, avagy az élet nem habos torta. De nem tudom igazából, mi legyen. Attól félek, belezúgok, ő meg itthagy a rózsaszín köd közepén, és szenvedek majd... Ha esetleg komolyabban egymásba szeretünk, és esetleg hív magával, vajon mennék vele, vagy nem? Fogalmam sincs, semmiről... Még alig ismerem őt, de az biztos, hogy nagyon tetszik... Á, nem tudom, olyan rossz! De az tuti, hogy nem mondok le arról, hogy randizzak vele jövő héten! Az, hogy távkapcsolat, fixen csak rövid ideig működik. De még egyetlen randink sem volt, egyetlen csók sem, ilyen korán minek agyalni? De kémia az tuti van...