Lehet ebből még jó kapcsolat?

Előre szólok, hogy hosszú lesz. 38 éves nő vagyok és van egy 15 éves lányom. Férjnél voltam,amíg a férjem tragikus hirtelenséggel el nem hunyt a kislány 7 éves korában. Nekem ő volt az igazi,az az ember,akibe szerelmes voltam,aki mellet teljesen kiteljesedtem.

Na már most eltelt 8 év,azóta is tök egyedül vagyok. Senki sem ütötte meg azt a szintet. Félre értés ne essék nem akartam senkit hozzá hasonlítgatni. Elengedtem már a dolgokat.

Van egy jó barátom olyan igazi,akire mindig számíthattam. A lányom is szereti. 8 éves korunk óta barátok vagyunk. Talán ő lett az apakép a gyereknek a férjem elvesztése után. Mindig kiálltunk egymás mellett, támogattuk a másikat. Hozzá kötődik szinte az összes gyerekkori élményem,mert konkrétan mindent együtt csináltunk.Egyszer 18 évesen nagyon sokat ittunk és lefeküdtünk egymással,de reggel konkrétan nem is beszéltünk róla,minden haladt a régi medrében tovább. Helyes férfinak tartom és ő is jó nőnek,de "sosem"közeledtünk úgy egymáshoz. Kivéve ezt az egy alkalmat,ami már ezer éve volt. Az egyik este felvetette, amikor átjött, hogy mindketten egyedül vagyunk. Egyikőnk sem találta meg azt akit akart volna és amúgy is volt gyerekkorunkban egy megállapodásunk,hogyha 40 éves korunkban is egyedül leszünk, akkor összeházasodunk és ugye vészesen közeledik ez a 40...Jót nevettem,mert tényleg volt ilyen kb. 6.-ban, amikor megígértük egymásnak ezt,de akkor még ugye gyerekek voltunk. Megkérdeztem tőle, hogy valóban tönkre akarja e tenni a barátságunkat ezzel az egésszel? Azt mondta rá, hogy ideje lenne már végre elengedni azt,ami volt kimászni a komfortzónámból és bele vágni valamibe,ami lehet, hogy elsőre őrültségnek hangzik,de lehet belőle jó is. Azt mondta, hogy éljünk együtt házasodjunk össze,ha megy,ha szeretnék még egy gyereket, akkor ő szívesen lenne az apja(mindig is szeretett volna) az én lányomat is imádja. Mondtam neki, hogy ez így sok egyszerre és majd megbeszéljük később. Egész este ezen agyaltam...Elmondtam a lányomnak is,aki nagyon nevetett ezen az egészen, aztán azt mondta, hogy tök jó lenne,mert ,akkor mindig mosolyognék,mert ha itt van ő be nem áll a szám,mosolygok pörgök mesélek,jó kedvem van. Kistesót meg amúgy is mindig is akart.

Őszintén szólva nem tudom, hogy mit csináljak. Kémia az megvan. Talán az mindig is megvolt,csak inkább elnyomtam magamban. Boldog vagyok,ha vele vagyok. Csak ugye eddig nem éltünk együtt. Nem volt szex,nem voltak kompromisszumok. Tiszteletben tartottuk egymás magánszféráját. Teljesen más az, hogy néha elmentünk vacsizni vagy bulizni kettesben,vagy pár napot együtt nyaralni hármasban,minthogy együtt éljük. Talán attól félek, hogy elveszítem őt is... ő az egyetlen barátom,akire mindig számíthattam. Rengeteg a kockázat benne. Tegyem félre a félelmeimet és végre engedjem el a múltat? Nézzem meg, hogy hogyan működne ez az egész? Őszintén szólva vágyom egy társra,de nem tudom, hogy jól döntenék-e,ha beengedném az ágyamba meg úgy igazán az egész jól működő kialakult kis életünkbe.