A férfiak miért nem fogadják el, hogy a nemek között egyenlőség van a párkapcsolatok világában is?

Van, amiben különbözünk, és természetes, hogy egy férfit egy nőies nő vonz, egy nőt meg egy férfias férfi.

De emlékszem, egyszer megkérdezték, hogy szerintem milyen egy igazi nő (belső tulajdonságok) milyen vagyok én vagy milyen szeretnék lenni, és milyennek szeretném látni a lányomat. És én soroltam: erős de érzékeny, független (anyagilag stb nem párkapcsolati státusz), intelligens, céltudatos, legyenek álmai, vágyai amik felé halad. Legyen becsületes és hűséges. Nekem ez az ideál és a lányomat is ilyennek szeretném látni, amikor felnő.

Aztán azt kérdezték,milyen számomra az ideális férfi. Ugyanilyen. :-)

De ez nem gender semlegesség, hanem egyszerűen belülről férfinél és nőnél is ugyanazokat az értékeket tartom fontosnak. Emberileg ugyanazok az értékek fontosak nekem.

20, szerintem vannak vonások, amik segítik az előrejutást a társadalomban és ezek jellemzően nem a "női" jellemvonások, ahogy vannak olyanok, melyek a családi élet alapkövei, ezek meg nem a "férfi" jellemvonások, mert mikor ezek a kifejezések születtek, azok a tulajdonságok voltak a társadalmi alkalmazkodás és beilleszkedés alapkövei és egy teljesen más berendezkedés volt.

Akkoriban a férfinak kellett a családot anyagilag fenntartani, megvédeni, a nő meg az otthon melege, gyerekévelés terén volt fontos. Most egy olyan nő, aki csöndesen meghúzódik, csupa empátia, szerénység, türelem stb. soha nem tud érvényesülni. Ellenben, egy olyan férfi se fog tudni egészséges kapcsolatot fenntartani és egészséges lelkületű gyereket nevelni, aki csak a karrierre összpontosít, nem igazán foglalkozik a gyerekkel, alig kötődik hozzá, relatíve keveset van otthon és akkor se segít semmiben. (tudom kinti munkák, meg hasonlók, csak ezekből kevés van a panelban)

Szóval, a kettőből kéne egy egészséges egyensúlyt teremteni. Legalábbis erre törekedni. Olyan egészséges önbizalommal rendelkező fiatalokat nevelni, akik tudják mit akarnak és képesek azt elérni, empatikusak, képesek az asszertív kommunikációra és érdekérvényesítésre. Vágynak a tanulásra, fejlődésre és tesznek is érte, nem csak meghúzzák magukat és várnak, hátha majd valaki megoldja. Érzelmileg stabilak, képesek önállóan dönteni, cselekedni és vállalni a következményeket. Mindemellett egészséges agresszió és türelem van bennük. Sajnos szükséges némi agresszió is a világban, de ha nincs mellette türelem és önkontroll semmit nem ér, sőt csak rombol.

Összességében szerintem ez a közel "tökéletes ember". Legyen az nő, vagy férfi. Erre kéne törekedni, legalábbis én erre fogok, ha gyermekem lesz.

Mert a család feladata a gyermeket felkészíteni a társadalomban való boldogulásra, amire a férfi és női erények bizonyos részei együtt alkalmasak. Külön-külön szerintem nem adnak egészséges, érvényesülni képes jellemet.

Az pedig, hogy melyik jellemző mennyire hangsúlyos, egyéni és nem nemi sajátosság. Fiúk között épp úgy van bizonytalan, sírós, érzékeny, mint agresszív, törekvő, akár egyenesen manipulatív, egészséges támogató családi háttér mellett is. Igaz ez a lányokra is. Minden embernél az egyensúly kialakítására kéne törekedni, bátorítani, fejleszteni a gyengébb képességeket, jellemvonásokat.

Ennek ellenére, egyik sem vezet célra. Se a nőies konfliktus kerülés, se a férfias agresszió. Ugyanakkor mind a párkapcsolati, mind a munkahelyi, mind a társadalmi érvényesülés terén szükséges az agresszió és olykor a kerülés is. El kell tudni dönteni, melyik a jó megoldás adott helyzetben, amire viszont meg kell tanítani a gyereket. De ha arra kondícionáljuk a fiúkat, hogy nincs gond a verekedéssel, a lányokat meg arra, hogy okosan csöndesen húzódjanak hátra, ha konfliktus adódik, akkor egyik nem se tanulja meg normálisan kezelni a konfliktusokat, okosan megoldani egy helyzetet, ugyanakkor a fiúkat arra neveljük, hogy az agresszió megoldás (miből lesz a verekedés, késelés stb) a lányokat meg arra, hogy mindig a meghunyászkodás a megoldás. Hogy lesz ebből, főleg a lányokból önvédelemre és érvényesülni képes, szociálisan jól fejlett ember?

Soha nem tanítanám a lányomat arra, hogy bújjon el, mert akkor nem fogja tudni megvédeni magát, ahogy a fiamnak se fogom azt mondani, hogy az agresszió jó eszköz. Magabiztosság kell és konfliktus kezelési stratégiák, nem agresszió. De az mindkét nemre igaz.

Ahogy a gondoskodás és védelmezés is oda vissza kéne, hogy működjön egy kapcsolatban és akkor apuka nem a kanapén ülve sörrel a kezében üvöltene anyával, hogy nem hallja a porszívótól a tévét, miután mindketten lehúztak 8 órát a munkahelyükön.

Nem mondom, hogy a két nem egyforma, mert nem, már csak a hormonok és egyéb működések terén se. De a jelen társadalma elvárja a sokoldalúságot, egyébként jogosan, ami együtt jár, a különböző jellemvonások együttes fejlesztésével. A gyermek alakítható és én nem fogok szolgát nevelni a lányomból, de ettől a fiam se lesz anyámasszony katonája.

Ha minden szülő igyekezne harmónikus fejlődést biztosítani a gyereknek, akkor nem lenne "férfiatlan" a fiú és "nőietlen" a lány, hanem nagyjából egészséges, érvényesülni képes fiatalokat kapnánk. Ehelyett a többség nő, mint a dudva, normális férfi és nő kép nélkül, mert a szülők a régi rendszert vernék belé, amivel még nem tud érvényesülni rendesen, vagy eleve xarnak bele, aztán szegény gyerek próbál trendeket követni, vagy valahogy a vak sötétben tapogatózva betippelni, mi a helyes és mi visz tévútra. Az meg nagyon lutri. És látjuk a végeredményt.

De erre nem az a megoldás, hogy akkor vissza az 50es éveket és a nőknek a neve kuss, legyen szépen csöndes és fogadja el ami van, a férfi meg legyen "férfias" és tartson rendet otthon.

Én ezért szoktam azt mondani, hogy akkor egészséges egy kapcsolat, ha a nő és a férfi kiegészítik egymást, mert így lesz meg az egyensúly. Viszont pont ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint mindent "felesben" kell csinálni. Gyerekkorom óta azt láttam a nagyszüleimnél és a szüleimnél is, hogy megvolt ez az egyensúly. Pedig egyik nagyapám se főzött, apám is csak ritkán, viszont voltak olyan dolgok, amiket meg szinte csak ők csináltak. Ha már gyerekkor, nálunk apám humán, míg anyám reál beállítottságú, így a tanulásban is eszerint tudtak segíteni és soha nem keverték.

Alapvetően egyetértek azzal, amiket írtál, az agresszióban viszont vitatkoznék kicsit. Szerintem eleve ott van elrontva a mai társadalom, hogy próbáljuk elnyomni. Nem szabad. Az ember igenis egy agresszív faj és nem az a megoldás, hogy a gyerekeket büntetjük az agresszióért, mert így csak frusztrált felnőtt lesz belőlük. Szerintem sokkal jobb megoldás, ha inkább a bennünk levő agressziót már gyerekkorban megtanuljuk normális, biztonságos keretek között levezetni. Erre a sportok például tökéletesek. Verekedős a gyerek? Nem bántani kellene, hanem ha verekedni akar, akkor hadd verekedjen. De nem csak úgy, hanem irány valamilyen küzdősportot tanulni, ahol megtanulhatja, hogy hogyan vezesse le ezt az agressziót úgy, hogy ne okozzon se másnak, se magának sérülést, ahogy azt is megtanulja, hogy vannak nála erősebbek, ügyesebbek, ahogy gyengébbek, ügyetlenebbek is. Így kontrollált keretek között megtanulná tudatosan levezetni ezt az agressziót és pl. nem az osztály leggyengébbnek vélt tagját elnyomva próbálja majd megmutatni, hogy ő mennyivel jobb. Legyen akár fiú, akár lány.